A Wavin Építőipari Trendmutatója szerint egyre nagyobb az igény a fenntartható és egyben az egészséget is óvó építőanyagokra
Ma Magyarországon egy építőipari beruházás éppen annyira fenntartható, amennyire arra a megrendelőnek igénye van – derült ki a Wavin fókuszcsoportos kutatásából. A Wavin Építőipari Trendmutatója szerint a fenntarthatóság és az egészségtudatosság az építőiparban összekapcsolódik, ez a trend pedig elsősorban az építőanyagok kiválasztásában nyilvánul meg: egyre több megrendelő igényli például a gyártótól a környezetvédelmi terméknyilatkozatot.
A Wavin kutatás-fejlesztésében is erre a területre koncentrál, ami olyan innovációk megjelenését hozza magával, mint a használt növényi olaj alapú bio-vízvezeték. A zöld építőanyagok piaca világszinten valóságos robbanás előtt áll, értéke 2027-re várhatóan 524 milliárd dollárra bővül majd.
A globális széndioxid kibocsátás mintegy 42 százaléka az épített környezetnek „köszönhető”, ám az épületek üzemeltetése ennek mindössze harmadáért felelős – a fennmaradó kibocsátás magukhoz az építőanyagokhoz kötődik. Az energiahatékony üzemeltetés mellett tehát kiemelten fontos, hogy a beépített anyagok milyen környezeti-éghajlati terhelést jelentenek.
Ezt a hatást hivatott bizonyítani az ún. EPD (Environmental Product Declaration), vagyis a környezetvédelmi terméknyilatkozat, amely átlátható és összehasonlítható adatokat tartalmaz a termékek – adott esetben az építőanyag – életciklusának környezeti hatásairól.
A legtöbb Wavin termék már Magyarországon is rendelkezik környezetvédelmi terméknyilatkozattal. „Jó úton járunk, hiszen tisztában vagyunk a termékeink környezetre gyakorolt hatásával, és így hatékonyan tudjuk optimalizálni, illetve fenntarthatóvá tenni a termelési láncunkat, végső soron pedig a vásárlóink tisztább, zöldebb és magas teljesítményű termékeket és megoldásokat kapnak” – mondta el Anneleen Veldhuizen, a Wavin Európáért, a Közel-Keletért és Afrikáért felelős fenntarthatósági managere.
A Wavin magyar építőipari vállalatok körében végzett fókuszcsoportos kutatásának tanulsága szerint itthon a fenntarthatóság szempontjai akkor érvényesülnek egy építési projektben, ha azt a megrendelő bármilyen indíttatásból kiköti. A magyar állami, kormányzati beruházásoknál a fenntarthatóság gyakori elvárás, ezt részben nemzetközi, illetve uniós elvárások indokolják.
A külföldi beruházások esetén az anyavállalat szemlélete a fenntartható megközelítésben is megjelenik, így nem ritka, hogy itt is megkövetelik az olyan minősítéseket, mint a környezetvédelmi terméknyilatkozat.
A hazai ingatlanfejlesztések, beruházások esetén összetettebb a kép: az iroda, illetve lakáscélú fejlesztések egy részénél nagy figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra, különösen, ami az épület energiamérlegét és -ellátását illeti, remélve, hogy kivitelezési felára az épületek értékesítésénél, illetve bérbeadásánál árrésként érvényesíthető lesz.
Az ipari-, és főleg magánprojektek esetében azonban ez a törekvés kevésbé jellemző – kivételt jelent, ha a finanszírozás olyan pályázati forrásból érkezik, amelynél a fenntarthatóság követelmény.
Az építőanyagok fenntarthatósága, környezetre gyakorolt hatása közvetve az egészségünket is érinti: elég csak a tiszta ivóvizet szállító csövek, vagy a talajt a mérgező anyagoktól megóvó szennyvízcsatornák épségére gondolnunk. A fémcsövek korrózió miatti sérülékenységére jó megoldás a műanyag cső, ám a műanyag ellen szólhat a természet terhelése, ezért a gyakorlatban az elérhető építőanyagok ideális kombinációját érdemes választani.
Az ivóvíz és szennyvíz vezetékek környezeti hatását a jövőben jelentősen csökkentheti például a Wavin innovációja, az ún. “bio-PVC”, melyben az etilént használt növényi olajból nyert bio-etilénnel helyettesítik, így a termék karbonlábnyoma akár 75 százalékkal is csökkenthető.
A Wavin Építőipari Trendmutatója szerint a fenntartható és az egészséget óvó épületek iránti igény – elsősorban a fiatalabb korosztály klímaszorongása, illetve az egészséget károsító anyagok elleni fellépése miatt – várhatóan tovább nő. Ezt támasztja alá az is, hogy a zöld építőanyagok piaca 2022-ben 298 milliárd dollárra rúgott, 2027-re pedig várhatóan 524 milliárd dollárra bővül majd.
A Wavinról
Az Orbia épületgépészet- és mélyépítés üzletágát képviselő Wavin egészséges és fenntartható környezet építésével viszi előbbre az életet világszerte. A Wavin egy vízközpontú fejlesztő, amely a biztonságosabb ivóvízellátást, csatornázást és az éghajlati kihívásoknak megfelelő városi vízgazdálkodást szolgáló megoldásokat kínál. A vállalat szintén fontos befektetési területét jelentik a beltéri klímamegoldások is.
A Wavin Magyarország évtizedek óta meghatározó szerepet tölt be a hazai műanyag csőrendszer gyártás és forgalmazás területén. Az átfogó termékkínálat lefedi az épületgépészet és a közmű szinte minden szegletét, legyen szó vízellátásról ivóvíz és gázellátásról, szennyvízelvezetésről, esővízkezelésről vagy felületfűtésről-hűtésről. 2005 óta az egész cégcsoport számára kizárólag Magyarországon gyártott termékek közül kiemelkednek a fenntartható és energiatakarékos megoldásokat legjobban képviselő felületfűtés – hűtés csőrendszerek és panelek.
Forrás: Wavin
cikkek amelyek érdekelhetik
Lakásgenerál
Újépítésű lakás vásárlása Magyarországon: Mire figyeljen a szerződéskötéskor?
Lakásgenerál
Ingatlanadó szabályok 2025-ben, tudnivalók
Magyarország adórendszere 2025-ben is összetett, és az ingatlanokkal kapcsolatos adózási szabályok különösen sok figyelmet igényelnek mind>>> Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Okosotthon megoldások: Mi éri meg és mi csak divat?
Az okosotthon-technológia az elmúlt évtizedben forradalmasította az otthoni környezetet, ám a piac rohamos bővülése és a>>> Olvassa el az egész cikket
Lakásgenerál
Újépítésű lakás vásárlása Magyarországon: Amiket mindenképpen tudnia kell
Az újépítésű lakások vásárlása Magyarországon az elmúlt évtizedben egyre népszerűbbé vált, ám a döntés mögött összetett>>> Olvassa el az egész cikket
Lakásgenerál
Lakáseladás felgyorsítása: praktikus tippek a vevők megszerzéséhez
Burkolás
Burkolás nyáron: Anyagválasztás és telepítési tippek
Képzelje magát egy forró nyári napra, amikor a terasz burkolata szinte sistereg a napsütésben. A>>> Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Metaverse és építőipar: Lehetséges jövő?
Modern Építési Technológiák
Lépések az építőipari adatok biztonságos tárolásához
Az építőipari adatok biztonságos tárolása nem csupán technikai kihívás, hanem stratégiai kérdés is, amely a>>> Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Hogyan válasszon tökéletes biztonsági kamerát otthonához?
Lakásgenerál
Napelem a panelban: Lehetséges vagy álmodozás?
Fenntartható építészet
Napelem telepítés előtt: amit mindenképpen tudnia kell a háztartásoknak
A napenergia hasznosítása háztartási szinten az elmúlt évtizedben Magyarországon is lendületet vett, hiszen a megújuló>>> Olvassa el az egész cikket
Belsőépítészet
3D-s falak és egyedi textúrák – Merjen kísérletezni!
Modern Építési Technológiák
AutoCAD vs. Revit – Melyik jobb egy építőipari vállalkozásának ?
Az építészeti tervezés világában az Autodesk két zászlóshajója, az AutoCAD és a Revit, évtizedek óta>>> Olvassa el az egész cikket
Fenntartható építészet
Zöld épületgépészet: Milyen technológiák segítenek a fenntarthatóságban ?