Az építészettörténetben érdekes megérteni azokat a központi irányvonalakat és felszentelt stílusokat, amelyek az idők során reakcióként, azaz folytonosságként vagy szakadásként jelentek meg az addigi uralkodókhoz képest. Ezért bemutatok néhányat a történelem legbefolyásosabb építészeti stílusai és mozgalmai közül, annak jellemzőit és sajátosságait.

Klasszikus

A klasszikus építészet az ókori Görögországban az i. e. 7. és 4. század között létezett. Legismertebbek a kőből épült nagy vallási templomai, amelyeket a rend, a szimmetria, a geometria és a perspektíva elvei alapján terveztek. Kifejezőerejének figyelemre méltó jellemzője az „építészeti rendek” elvei: A dór, ión és korinthoszi rendek elvei. A klasszikus építészet legnagyobb alkotása a Parthenon. Az i. e. 5. században az athéni Akropoliszon épült Parthenon feltűnő jellegzetességeket mutat: egy olyan alapra épített nagy térfogatú tér, amely az oszlopok sorát hordozza.

Román

A 6. és 9. század között Európában kialakult építészeti stílus nagymértékben kapcsolódik történelmi környezetéhez. Egy olyan időszakban, amikor az európai országok háborúban álltak, és aggódtak az inváziók miatt, az ókori római köztársaság ihlette épületeket nehéz és ellenálló falak és minimális, félköríves boltíves nyílások jellemezték. Fő példaképei az ebben az időszakban épült templomok voltak, és egyik legfontosabb alkotása a spanyolországi Santiago de Compostela katedrálisa. A keresztes hadjáratok idején épült, és e stílus legnagyobb épülete.

Gótikus

Amit ma gótikus építészetként ismerünk, eredetileg Opus Francigenumnak, azaz „francia műnek” nevezték, mivel a késő középkorban, 900 és 1300 között Franciaországban keletkezett. Csak a felvilágosodás idején alakult ki a „gótikus” elnevezés, amely az ebben az időszakban készült függőleges és fenséges építészetre utal. A gótika fő alkotásai az egyházi épületekhez – templomokhoz és katedrálisokhoz – kapcsolódnak, csúcsíves boltozatokkal és bordásboltozatokkal. A legtöbb gótikus épületet az UNESCO a világörökség részének tekinti, mint például a Notre-Dame-székesegyházat és a reimsi székesegyházat.

Barokk

A 16. században, a monarchista rendszer alatt Európában kezdődő barokk építészet az egyházi épületekben is megjelenik. A barokk építészet a díszítések és a drámai érzetet keltő elemek felhasználásával – különösen a fény és a sötétség kontrasztja révén – a szerkezeti elemeket a díszítés platformjának tekintette. E stílus egyik korai példája a római Gesù-templom, amely az első igazán barokk homlokzattal büszkélkedhet.

Neoklasszicizmus

A 18. századtól kezdve a neoklasszicista építészet a klasszikus görög és római épületek újjáélesztésére törekedett. Kifejeződése erősen összefügg társadalmi és gazdasági kontextusával, az európai ipari forradalommal, valamint azzal az időszakkal, amikor a felső középosztálybeli diákok elkezdték a Grand Tour hagyományát  – körbeutazni a világot, és kapcsolatba kerülni az ókori művekkel. Az európai kulturális termelés újjáéledése a barokk építészetre adott válaszként a racionális szimmetria felé orientált építészetet hozott. Ez a mozgalom a 19. századig tartott, és különböző országokban nyilvánult meg.

Beaux-Arts

Ez az akadémikus stílus az 1830-as évek közepén a párizsi Képzőművészeti Iskolában alakult ki. Olyan nyelvezetet alakított ki, amely más korszakokra, például a francia neoklasszicizmusra, a gótikus építészetre és a reneszánszra utalt, ugyanakkor olyan kortárs anyagokat is alkalmazott, mint az üveg és a vas. Bár Franciaországban alakult ki, ez a stílus hatással volt az amerikai építészetre, és olyan építészek számára szolgált referenciaként, mint Louis Sullivan, „a felhőkarcolók atyja”. Az e mozgalom épületein a modern vonalakkal vegyített szobrászati díszítés látható. Európában fontos példa erre a párizsi Grand Palais, az Egyesült Államokban pedig a New York-i Grand Central Terminal.

Szecesszió

A szecesszió eredetileg számos szakterület számára szolgált útmutatóként az építészettől a festészetig, a bútortervezésen át a tipográfiáig. Az Európában uralkodó eklektikus stílusokra adott reakcióként a szecesszió az építészetben a díszítőelemekben nyilvánult meg: az íves és kanyargós vonalakkal teli épületek organikus formák, például növények, virágok és állatok által inspirált díszítéseket kaptak, mind a formatervezés, mind a színhasználat tekintetében. Első épületeit Victor Horta belga építész tervezte, a legemblematikusabb példákat azonban a francia Hector Guimard hozta.

Art Deco

Az Art Deco közvetlenül az első világháború előtt alakult ki Franciaországban, és a szecesszióhoz hasonlóan a művészet és a design számos területére hatással volt. A modern dizájnt, a kézműves elemeket és a fényűző anyagokat ötvöző mozgalom a kontinens társadalmi és technológiai fejlődésbe vetett nagy hitének pillanatát képviselte. Auguste Perret francia építész, a vasbeton használatának úttörője volt a felelős az egyik első Art Deco építmények megtervezéséért. Perret Champs-Elysées színháza (1913) egyesítette a mozgalom jellemzőit, és eltérést jelentett a korábban javasolt szecessziós nyelvezettől.

Bauhaus

A Bauhaus a világ első design-iskolájában született a 20. század elején. Olyan diskurzusba ágyazódott, amely a bútortervezéstől a plasztikai művészetekig és a németországi avantgárd stílusig terjedt. Az ipari termelés és a terméktervezés közötti kapcsolat kritikus jelentőségű volt az iskola építészeti javaslataiban, a tervezési folyamatot illetően erősen racionalizált álláspontot képviselve. Egyik alapítója, Walter Gropius forradalmi tanítási módszereket vezetett be, és ezeket az elveket alkalmazta modern és funkcionális műveiben.

Modern

A modernizmus a 20. század első felében született. Mondhatjuk, hogy Németországban a Bauhaus, Franciaországban Le Corbusier, vagy az Egyesült Államokban Frank Lloyd Wright kezdte el meghonosítani. A modern építészet megértéséhez azonban Le Corbusier hozzájárulása a legjelentősebb, különösen az a képessége, hogy műveiben, tervezésében és diskurzusában szintetizálta az általa elfogadott elveket. Erre példa az 1926-ban kiadott „Az új építészet öt pontja” című manifesztuma, amelyet a modern építészet öt pontjaként is ismerünk.

Posztmodern

1929-től, a nagy gazdasági világválság kezdetétől kezdődik a modern építészet kritikájának láncolata, amely egészen az 1970-es évek végéig tartott. A posztmodern építészet a modernizmus néhány központi elvét új történeti és kompozíciós perspektívából vizsgálja, mind a diskurzusban, mind az épített művekben. Ehhez különböző megkérdőjelezési stratégiákat alkalmaztak, néha az irónia, máskor a populáris kultúra iránti intenzív érdeklődés révén. A „Tanulás Las Vegastól” című könyv a posztmodern gondolkodás egyik alapműve.

Dekonstruktivizmus

A dekonstruktivizmus az 1980-as években alakult ki, és megkérdőjelezi a tervezés szabályait és folyamatát, valamint nemlineáris dinamikát épít be a terület felhasználásába. A dekonstruktivizmus két fő fogalomhoz kapcsolódik: a dekonstrukcióhoz, amely egy irodalmi és filozófiai elemzés, amely újragondolja és lebontja a hagyományos gondolkodásmódokat; és a konstruktivizmushoz, a 20. század eleji orosz művészeti és építészeti mozgalomhoz.