Az épített környezet az üvegházhatású gázok kibocsátásának egyik legnagyobb hozzájárulója, becslések szerint az összes globális kibocsátás közel 40%-át az ágazatnak tulajdonítják.

Ha a Párizsi Megállapodás céljait – a globális hőmérséklet-emelkedés jóval az iparosodás előtti szinthez képest 2°C alatt tartása és a hőmérséklet-emelkedés 1,5°C-ra való korlátozására irányuló erőfeszítések folytatása – meg akarjuk valósítani, nyilvánvaló, hogy az építészeti területet nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Az éghajlatváltozás megfékezésére irányuló közös sorsunk sarkalatos kérdést vet fel: Hogyan járulhat hozzá az építészet a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez és a Párizsi Megállapodás céljainak eléréséhez ?

Egyáltalán mi az a Párizsi Megállapodás ?

A Párizsi Megállapodás kritikus fordulópontot jelent a globális környezetvédelmi kormányzás terén, amely döntő fontosságú válasz az éghajlatváltozás eszkalálódó jelenségére. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének (UNFCCC) részes felei által 2015. december 12-én hivatalosan elfogadott megállapodás a globális felmelegedés kezelése iránti nemzetközi elkötelezettséget szimbolizálja.

Nevét arról a városról kapta, ahol a megállapodás megfogalmazására sor került – a franciaországi Párizsban. A megállapodás a felek 21. konferenciáján (COP21), az UNFCCC-t alkotó országok kulcsfontosságú éves találkozóján kovácsolódott össze.

A párizsi megállapodás lényege szerint kettős célt szolgál: az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklését és az éghajlatváltozás hatásainak kezelését. Ez az első olyan nemzetközi éghajlatvédelmi egyezmény, amely minden országot – fejlett és fejlődő országot egyaránt – arra kötelez, hogy hozzájáruljon a globális felmelegedés elleni küzdelemhez.

A megállapodás különböző rendelkezései közül a legkiemelkedőbbek a hőmérsékleti célokra vonatkoznak. A megállapodás által kötelezett országok célja, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedését az iparosodás előtti szinthez képest jóval 2 Celsius-fok alatt tartsák.

Ezen túlmenően feladatul kapták, hogy törekedjenek arra, hogy a hőmérséklet-emelkedést a sokkal biztonságosabb 1,5 Celsius-fokos határértékre korlátozzák. Ez a szempont kritikus jelentőségű, mivel a tudósok rámutattak, hogy akár fél fokos eltérés is jelentősen súlyosbíthatja az éghajlatváltozás hatásait – ami több hőhullámhoz, súlyosabb aszályokhoz, a biológiai sokféleség nagyobb mértékű csökkenéséhez és a szélsőséges időjárási események kockázatának növekedéséhez vezethet.

A Párizsi Megállapodás az átláthatóságot is elősegíti, mivel minden részt vevő országnak rendszeresen jelentést kell tennie a kibocsátásairól és a végrehajtásra tett erőfeszítéseiről. Ez a gyakran „átláthatósági keretként” emlegetett megközelítés lehetővé teszi a következetes nyomon követést, ami alapvető fontosságú a globális előrehaladás értékeléséhez.

A Párizsi Megállapodás hangsúlyozza továbbá a „közös, de differenciált felelősség” koncepcióját. Ez az elv elismeri, hogy minden országnak közös kötelessége az éghajlatváltozás kezelése, ugyanakkor nem minden ország egyformán járult hozzá a problémához.

Elismeri azt a történelmi realitást, hogy a fejlett országok nagyobb mértékben járultak hozzá a globális kibocsátáshoz, és ezért nagyobb kötelezettségük van a cselekvésre.

Egy másik kulcsfontosságú elem a globális helyzetfelmérés, amely egy ötévente elvégzendő folyamat, amelynek célja a megállapodás céljainak elérése felé tett közös előrehaladás értékelése. Ez a mechanizmus biztosítja a folyamatos értékelést és fejlődést, és a nemzetközi közbeszéd előterében tartja az éghajlat-politikai fellépés sürgősségét.

Végül a megállapodás pénzügyi támogatást biztosít a rászoruló országok számára. A gazdagabb országokat arra ösztönzik, hogy segítsék a fejlődő országokat az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérésben és az éghajlatváltozás valóságához való alkalmazkodásban.

A Párizsi Megállapodáshoz való csatlakozás nem csupán politikai kiigazításokról szól, hanem a gazdaságok, az iparágak és az egyéni életmódok újragondolását is megköveteli. Ahogyan a megállapodás világosan körvonalazza, az éghajlatváltozás elleni küzdelem közös felelősség, amely túlmutat az országhatárokon.

Ez egy olyan törekvés, amely átfogó globális erőfeszítést igényel, amelyet az egység, az átláthatóság és a bolygónak a jövő nemzedékek számára történő megőrzése iránti rendíthetetlen elkötelezettség jellemez.

Az épületek szénlábnyomának megértése

Mielőtt elmélyednénk a lehetséges építészeti megoldásokban, elengedhetetlen, hogy megértsük az épületek szén-dioxid-kibocsátásának természetét. Az épületek szén-dioxid-kibocsátása nem egy egyszerű számadat, hanem egy összetett számítás, amely két fő összetevőt foglal magában: a működési szén-dioxidot és a megtestesült szén-dioxidot.

• Működési szén-dioxid: Ez az épület használata során kibocsátott szén-dioxid, amely főként a fűtés, hűtés, világítás és a készülékek energiafogyasztásából származik. E kibocsátás mértéke nagymértékben függ az épület energiahatékonyságától és az energiaforrás szén-dioxid-intenzitásától.

  ---

• Megtestesült szén-dioxid: Ez az építőanyagok gyártása, szállítása és építése során kibocsátott szén-dioxid, valamint az élettartam végén keletkező kibocsátás. Az energiahatékony tervezés terén elért előrelépésekkel a megtestesült szén aránya növekszik, így ez a terület létfontosságú fókuszterület.

Tervezés a csökkentett üzemeltetési szén-dioxid-kibocsátás érdekében

Az építészetnek a Párizsi Megállapodás céljaihoz való igazításának első döntő lépése az energiahatékonyság optimalizálása és a tiszta energiaforrások felhasználása, ezáltal az üzemeltetési szén-dioxid csökkentése.

• Passzív tervezési stratégiák: A passzív tervezés elveinek beépítésével jelentősen csökkenthetjük a mechanikus fűtési és hűtési rendszerektől való függőséget. Például az épület tájolásának optimalizálása, a természetes szellőzés kihasználása, a hőtömeg beépítése (az anyag hőelnyelő és hőleadó tulajdonsága, mint például a beton) és a hatékony szigetelés mind hozzájárulhat a kényelmes belső környezet fenntartásához minimális energiafogyasztás mellett.

  ---

• Energiahatékony technológiák: Az építészek a passzív stratégiák mellett olyan energiahatékony technológiákat is alkalmazhatnak, mint a LED-es világítás, a nagy hatékonyságú HVAC-rendszerek (hűtés, fűtés, szellőzés) és az intelligens vezérlőrendszerek, amelyek az energiafogyasztást a foglaltság és a használat alapján szabályozzák.

  ---

• Helyszíni megújuló energiatermelés: A megújuló energiát hasznosító technológiák, például napelemek és szélturbinák integrálása jelentősen ellensúlyozhatja az épület energiafogyasztását, és ezáltal csökkentheti az épület működési szénlábnyomát. Az épületek gyakorlatilag „prosumerekké” válhatnak, és annyi energiát termelnek, amennyit fogyasztanak.

A megtestesült szén-dioxid visszaszorítása

Bár az üzemeltetési szén-dioxid-kibocsátás kezelése kétségtelenül fontos, ez csak az érem egyik oldala. A valóban fenntartható épített környezet megteremtéséhez az építészeknek a megtestesült szén-dioxidot is figyelembe kell venniük.

• Anyagválasztás: Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású anyagok kiválasztása kulcsfontosságú stratégia a megtestesült szén-dioxid csökkentéséhez. Például a hagyományos beton (amely a globális CO2-kibocsátás közel 8%-áért felelős) helyettesítése olyan alternatívákkal, mint az újrahasznosított adalékanyagú beton, a geopolimer beton vagy akár a kenderbeton, jelentősen csökkentheti a szén-dioxid-kibocsátást.

  ---

• Tervezés az anyaghatékonyság érdekében: Az egyes anyagok felhasználásának maximalizálásával csökkenthetjük a szükséges anyagok összmennyiségét. A stratégiák közé tartozhat a szerkezeti rendszerek optimalizálása, az előre gyártott alkatrészek felhasználása vagy a moduláris tervezési elvek beépítése.

  ---

• Tervezés a hosszú élettartam és az alkalmazkodóképesség érdekében: A tartós és alkalmazkodóképes épületek tervezésével meghosszabbíthatjuk az életciklusukat, így késleltetve a bontással és az új építéssel járó megtestesült szén-dioxid-kibocsátást. Elfogadható a „tervezz a lebontásra” megközelítés is, ahol az épület élettartamának végén az anyagokat szisztematikusan újrafelhasználják vagy újrahasznosítják.

A politika és a gyakorlat összekapcsolása

Az említett építészeti megoldások megvalósításához szilárd szakpolitikákra és interdiszciplináris együttműködésre van szükség. A zöld épületek tanúsítási programjai, mint például a LEED és a BREEAM, jelentős szerepet játszanak a fenntartható gyakorlatok előmozdításában. Ugyanakkor alkalmazási körüket ki kell terjeszteni, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek a megtestesült szén-dioxidra.

Ugyanakkor az építészeknek támogatniuk kell az energiahatékonyságot és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését megkövetelő, korszerűsített építési szabályzatok kidolgozását, és azok keretében kell dolgozniuk. Az anyagtudósokkal, mérnökökkel, politikai döntéshozókkal és felhasználókkal való együttműködés integrált és hatékony megoldásokhoz vezethet.

Tehát….

Az éghajlatváltozással szemben az építész szakma válaszút előtt áll. A választás nem pusztán a különböző stílusok vagy anyagok között, hanem az általunk ismert élet fenntartása és a katasztrofális környezeti változásokkal való szembenézés között áll.

Azzal, hogy tudatosan választjuk mind a működési, mind a megtestesült szén-dioxid-kibocsátás kezelését, a fejlett technológiák alkalmazását, a szakterületeken átívelő együttműködést és a politika befolyásolását, biztosíthatjuk, hogy az építészet vezető szerepet töltsön be az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

Végül is épületeink több mint fizikai szerkezetek – ezek értékeink kifejezői, tudásunk megtestesítői és a jövőre vonatkozó elképzeléseink tanúi.