Amilyen egyszerűen hangzik hogy szobafestés, néha olyan nehéz normális minőségben kivitelezni. Sokan maguk vállalják be a saját lakásuk vagy házuk kifestését. Viszont a festésnél bizonyos minőségi szintet kénytelenek vagyunk megütni hogy a végeredmény elfogadható legyen. Most olyan hibákra hívjuk fel a figyelmet amit jó ha tudunk és ígyel is tudjuk azokat kerülni.
Nem fed jól a festék
Ha nem fed jól a festék az több hibából is eredhet. Leht hogy túl vékonyan húztuk fel a réteget aminek az oka lehet a túlzott mértékben használt hígító, a fal anyagának nem megfelelő festéktípus használata, vagy ha egyszerűen nem készítjük elő normálisan a festéket ami annyit jelent hogy nem megfelelően oszlattuk a higítót a festékben, tehát nem kevertük fel eléggé.
Bőrképződés
A legtöbb szobafestésre használatos festék alkid alapú, ami azt jelent hogy ha a festékesdoboz nincs megfelelően lezárva és az oxidáció megindul. A kis mértékű bőrösödést még el tudjuk keverni, ha a festék több mint 10%-a bőrös akkor inkább váljunk meg tőle, mert azt már nagyon nehéz feloszlatni a még épp festékben, ami a felhordásnál csomókban fognak visszaköszönni a falon.
Nem megfelelő lecsiszolás
A szemcseméret és a csiszolóvászon minősége a legfontosabb. Nyilván a falakon képződő lyukak kiglettelése és megszáradása után először a durva, utána a finomabb és utána finom szemcsméretűt használjuk. Próbáljunk valamiféle átmenetet képezni a csiszolóvászonok durvasága között, végén természetesen a legfinomabbal.
Összeugrik a festék a falon
Legtöbbször a még nem megfelelő mértékben száraz falon fordul elő, ami attól szokott keletkezni hogy az oldószer feloldódik a még nem teljesen száraz falon. Ez inkább a túl vastgon felvitt festék miatt következik be.
Nem olyan a szín
Ha festünk akkor próbáljunk ugyanolyan festékkel dolgozni az elejétől a végéig a festés során. Ne használjunk különböző márkájú festékeket egy felületen mert akkor minimális eltérések lehetnek a kiválasztott, és a várt szín között.
Nem tapad megfelelően a festék
Itt általában a kompatibilitási problémák szoktak felmerülni. Nem jó festéket választunk a felületre, nem megfelelő hígítót használtunk a festékhez, nedves felületre húzunk olyan festéket ami csak száraz felületre jó, stb. Viszont ha a festendő falfelület valamilyen módon szennyzett, vagy nincs rendesen előkészítve akkor ugyanilyen problémák adódhatnak.
Fakó lesz a szín
Előidézői lehetnek: olcsó, rossz minőségű festék, túl vékonyan felhordott festék, lejárt szavatosságú festék, ha két vagy több rétegben visszük fel a festéket és sok idő telik el a rétegek felhordása között, nem megfelelő páratartalom mellett felvitt festék.
Átütés
Ha világos színű festék lesz az utolsó felvitt bevonat akkor előfordulhat hogy még az alapozó szín átüt a világos festéken. Általában a festékben használt hígító többlete okozhatja ami feloldja az alapozó réteg festékjét is, vagy ha az alapozó festéket nem hagytuk rendesen megszáradni előzetesen.
cikkek amelyek érdekelhetik
Modern Építési Technológiák
Mi az a tokenizált ingatlanpiac ?
Modern Építési Technológiák
Wi-Fi 6 vs. Zigbee vs. Thread: Melyik hálózati technológia a legjobb az okosotthonába ?
Az okosotthonok térnyerése új szintre emelte az otthoni hálózatokkal szemben támasztott követelményeket. Míg korábban elegendő volt.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Matter protokoll: Végre egy egységes szabvány az okosotthonok számára ?
Az okosotthonok fejlődése az elmúlt évtizedben jelentős mérföldköveket ért el, azonban a valódi áttörést eddig visszatartotta.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Mennyibe kerül egy okos ház építése Magyarországon 2025-ben ?
Az okos otthonok térnyerése nem csupán technológiai trend, hanem válasz a modern életforma kihívásaira: az energiahatékonyság,.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Lakásgenerál
Okos szigetelés: A jövő anyagai, amelyek télen-nyáron spórolnak
Modern Építési Technológiák
Okos otthon építése költséghatékonyan: Hol lehet spórolni ?
Az okos otthon technológiák térnyerése az elmúlt évtized egyik leglátványosabb fejlődési ívét mutatja, mégis sokan.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Fenntartható építészet
Zöldmosás a felhőkarcolók mögött: Mikor válik üres marketinggé a nagyvállalatok fenntarthatósági narratívája ?
Építészet
A magyar építőipar 2025-ös kilátásai: kihívások és lehetőségek a fenntartható növekedés útján
A magyar építőipar 2025-ben komplex gazdasági és társadalmi környezetben működik, ahol a kihívások és lehetőségek.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Fenntartható építészet
A körkörös építészeti anyagok forradalma: Innováció vagy kötelező lépés a klímaválság idején ?
Modern Építési Technológiák
Építőanyag-adatplatformok: Hol található meg a legjobb információ?
Modern Építési Technológiák
Az építőanyag-ipar adatbiztonsága: Kihívások és megoldások
Az építőanyag-ipar az utóbbi években nagyot lépett előre a digitalizáció terén. Az okos gyárak, a.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Lakásgenerál
Mi okozta Magyarországon az ingatlanok áremelkedését az utóbbi 4-5 évben ?
Fenntartható építészet
Okosotthon a nyári meleg ellen: automatizálás a kényelemért
A klímaváltozás hatására egyre szélsőségesebb hőhullámokkal szembesülünk, amelyek nemcsak a komfortérzetünket, hanem energiafogyasztásunkat is jelentősen.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
A logisztika jövője az építőiparban: Robotizálás és valós idejű adatkezelés