Egy szép kis tó nagyon mutatós lehet a kertünkben, és még a mikroklímát is kedvezően befolyásolja. Nincs annál jobb amikor a partján gyönyörködhetünk benne. Ahhoz hogy kedvünket leljük benne, és ne legyenek nagyobb gondok a telepítése után, nézzünk át néhány dolgot a kerti tó építésével kapcsolatban.
Azt mindjárt leszögezhetjük hogy a kerti tavunkat akár saját kezűleg is megépíthetjük, ha megvan rá az engedélyünk, mert ehhez engedély kell.
Az engedélyezéssel és méretekkel kapcsolatban itt van némi információ.
Kerti tó építésére vonatkozó jogszabály: 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet
Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek: A bruttó 50,0 m3-nél nem nagyobb térfogatú vagy a 1,5 m-nél nem mélyebb magánhasználatú kerti víz-, fürdőmedence, kerti tó építése (312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 1. melléklet 18. pont)
A kerti tó helyének megválasztása
A kerti tavakat általában a kert hátsóbb részére szokták telepíteni, hogy kintről valamennyire megvédjék az utca zajától és porától. Természetesen nincs kőbe vésett szabály, de a szokások ezt láttatják. Akárhol is van a kerti tó arra ügyeljünk hogy nagy lombhullató fa alá ne telepítsük, mert ősszel sok munkánk fog elmenni a levélmentesítésre, nyáron pedig a rovarok és szúnyogok kedvenc helyévé válna. A házunkhoz se építsük túl közel mert egy esetleges szivárgásnál a ház alapját is elérheti. Ezektől eltekintve mindenki oda építi a saját tavát ahol neki a legmegfelelőbb. Még annyi tanács szokott elhangzani hogy a legjobb hely a félárnyékos.
Mekkora legyen a kerti tavunk ?
A kerti tó telepítésénél a legmeghatározóbb szempontok a rendelkezésre álló terület, és az hogy mennyi pént vagyunk rá hajlandóak elkölteni, tehát anyagi. A kerti tó mérete legalább 6-8 négyzetméternek kell legyen hogy a kerti tó ökológiai egyensúlya, és megfelelő vízminősége meglegyen. Ha esetleg halakat is telepíteni akarunk a kerti tavunkba akkor a tónak legalább egy pontján meg kell haladnia az 1 métert. Ha ez nincs meg akkor a halakat télire ki kell költöztetni a tóból.
Gyakorlati megvalósítása a kerti tónak
Jelölje ki a tónak az alakját és méretét, madzaggal, kötéllel, vagy olyan dologgal amivel tisztán láthatóak a határai.
Kezdje el kiásni a földet akár lapáttal vagy géppel. A legmélyebb potból kezdjen ásni, ami általában a kerti tó közepe táján szokott lenni. Vegy figyelembe hogy a tónak ne legyen 30 cm-nél sekélyebb része, mert az algásodáshoz vezethet és túlságosan felmelegedhet nyáron.
Ásás közben mindenemű követ, gyökereket, keményebb tárgyakat távolítson el a mederből, hogy az alsó szigetelőfólia ne sérüljön meg. A tófenékre öntsön egy réteg finom homokot, és helyzzen rá egy vagy két réteg geotextíliát a tavat fedő fóliát védve.
Helyezze el a tófóliát lehetőleg gyűrődésmentesen, és a kerti tavakhoz tartozó vízpumpát pedig a tó közepére. A vízpumpa a vízminőség elengedhetetlen kelléke, enélkül algásodik a víz ugyanúgy ahogy az akváriumoknál.
Ha ezzel megvagyunk akkor jöhet a feltöltés vízzel. Megfelelő összetételű csapvíz is megteszi ha kielégítő az ásványi anyag tartalma, de a legjobb a jó minőségű kútvíz. Végül a tóba helyezett műtárgy, vagy vizinövények tehetik teljessé az összképet. A kerti tónak a peremét is ki kell alakítani ami optikailag dobja fel a tavunkat. Erre nincsenek kimondott szabályok mert valaki a sima tóperemet részesíti előnyben, valakinek pedig a lépcsős kialakítás tetszik jobban.
cikkek amelyek érdekelhetik
Lakásgenerál
Utólagos szigetelés nyárra: mire figyeljünk, ha a meglévő épületen próbálunk javítani a hőkomforton ?
Modern Építési Technológiák
Mi az a tokenizált ingatlanpiac ?
A tokenizált ingatlanpiac az ingatlanok tulajdonjogának digitális formában történő megjelenítését jelenti, ahol az ingatlanok értékét digitális.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Wi-Fi 6 vs. Zigbee vs. Thread: Melyik hálózati technológia a legjobb az okosotthonába ?
Az okosotthonok térnyerése új szintre emelte az otthoni hálózatokkal szemben támasztott követelményeket. Míg korábban elegendő volt.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Matter protokoll: Végre egy egységes szabvány az okosotthonok számára ?
Az okosotthonok fejlődése az elmúlt évtizedben jelentős mérföldköveket ért el, azonban a valódi áttörést eddig visszatartotta.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Mennyibe kerül egy okos ház építése Magyarországon 2025-ben ?
Lakásgenerál
Okos szigetelés: A jövő anyagai, amelyek télen-nyáron spórolnak
Az energiaárak drasztikus emelkedése és a fenntarthatóság iránti növekvő társadalmi elvárások napjainkra teljesen új megvilágításba.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Fenntartható építészet
Átlagos lakásból passzívlakást, lehetséges ? És mennyibe kerül ?
Fenntartható építészet
Zöldmosás a felhőkarcolók mögött: Mikor válik üres marketinggé a nagyvállalatok fenntarthatósági narratívája ?
A fenntarthatóság fogalma az utóbbi években az építészet és az ingatlanfejlesztés egyik leggyakrabban hangoztatott jelszavává.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Építészet
A magyar építőipar 2025-ös kilátásai: kihívások és lehetőségek a fenntartható növekedés útján
Fenntartható építészet
A körkörös építészeti anyagok forradalma: Innováció vagy kötelező lépés a klímaválság idején ?
Modern Építési Technológiák
Építőanyag-adatplatformok: Hol található meg a legjobb információ?
Ha építész, mérnök vagy anyagtudományi kutató, biztosan tudja, milyen frusztráló, amikor a legfrissebb anyagadatok vagy.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Az építőanyag-ipar adatbiztonsága: Kihívások és megoldások
Lakásgenerál
Mi okozta Magyarországon az ingatlanok áremelkedését az utóbbi 4-5 évben ?
2020 és 2025 között a magyarországi ingatlanpiac példátlan átalakuláson ment keresztül. Az árak szinte minden.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Fenntartható építészet
Okosotthon a nyári meleg ellen: automatizálás a kényelemért