A penészedés ártalmai mindenki számára köztudottak. Nem tesz jót a tüdőnek, és allergiás tüneteket is okozhatnak a penészben lévő spórák. Ha már a helységekben felütötte a fejét a penészgomba akkor rettentő nehéz tőle megszabadulni, és a kemény megszabadulási munka is nem egyik napról a másikra történik. Ezt megelőzhetjük ha már a házunk vagy lakásunk építésénél kiemelt szempontnak tekintjük ennek a problémának a megelőzését. Tehát már az építkezésnél fordítsunk gondot az olyan szempontokra amiktől a penész nem fog gondot okozni a későbbiekben.
Hogyan kezdjük a penészedés minimálisra csökkentését ?
Ha már építkezünk akkor próbáljuk a legújabb, és ezáltal a legkiforrotabb technikai megoldásokat alkalmazni. Vegyük figyelembe olyan szakemberek tanácsait is akik nem feltétlen az építkezésben jártasak, de tudják azokat a technikai megoldásokat amelyekkel a penészedés meg se jelenik. Az anyagok helyes megválasztása is nagyban hozzájárul ahhoz hogy penészmentes legyen a lakásunk. MIndenesetre mi is tehetünk ellene ha figyelünk pár dologra, ami a penészedést minimálisra, vagy teljesen lehetetlenné teszi.
Legfontosabb talán a hőszigetelésre vonatkozó fokozott figyelem. Egy jó hőszigetelés, mint a nevéből adódik, a hő benntartására törekszik. Ha benn marad a meleg a falakon belül, az rendszerint a benti kisebb páratartalommal is jár, ami a penésznek a legnagyobb ellensége. Próbáljunk arra törekedni hogy a lakóterünknek ne legyen olyan helysége amely nincs hőszigetelve. Amellett hogy kevesebb lesz a fűtésszámlánk, a penésznek sem adunk esélyt a kialakulásra. Elég egy helység is amiben a magas páratartalom alacsonyabb hőmérséklettel párosul, és máris megvan a baj. Ezért inkább a legkisebb, és a leginkább jelentéktelennek tűnő helységnek is adjunk a hőszigetelési védelmet.
A tetőnek a szigetelése szintén kiemelten fontos. Ha valahol be tud szivárogni az eső az egyet jelet hogy valami, vagy valamik átnedvesedhetnek. Ha valami átnedvesedik akkor megnő a víztartalma, ha víztartalom van akkor párolgás is, ami a páratartalmat emeli, ami pont a penészgombának kedvez. Ne adjunk esély a felűről jövő nedvességnek hogy bejusson a tetőszerkezet alá.
Ugyanez a helyzet a nyílászárókkal, és a szakszerű beépítésükkel is. Lehetőleg válasszunk kétrétegű üvegből lévő nyilászárókat, ami a hőszigetelésnek is a javára válik. A nyílászárók szakszerű beépítése is kulcsfontosságú. Szakszerűtlen behelyezésnél az ajtók és ablakok mellett is be tud jutni némi víz. Gondoskodjunk arról is hogy a házunk alapzatánál, vagy közvetlen közelébe ne tudjon felgyűlni a csapadék, legyen elvezetése hogy az alapzat a hosszú időn át történő vizben állással ne tudjon átnedvesedni. Az is megoldás lehet hogy a falak közelébe növényeket telepítünk, amelyek gyökerei nagyban tudják segíteni a tetőről elvezetett csapadék felhasználását is.
Keressen valamilyen témában
Cikkek amelyek érdekelhetik.....
Fenntartható építészet
Mi a biológiailag lebomló építőanyagok jövője ?
Lakásgenerál
A moduláris lakásépítés globális helyzete
Fenntartható építészet
Adatelemzés és fenntartható építészet: A jövő urbanizmusának útját egyengetve
Építészet
Milyen készségekkel és ismeretekkel kell rendelkeznie egy építésznek a modern építőiparban ?
Lakásgenerál
Mi az a vákuumszigetelt panel (VIP) ?
Modern Építési Technológiák
Hogyan fogja megváltoztatni az építőipart a blokklánc (blockchain) technológia ?
A blokklánc technológia egy forradalmi eszköz, amelyet a tranzakciók rögzítésére és összekapcsolására használnak, hogy egy.....Olvassa el az egész cikket
Fenntartható építészet
Innovációk, amelyek forradalmasították az építkezést
Az építőipar nem tarthatna ott ahol tart, ha nincsenek technológiai fejlesztések, próbálkozások, kísérletezések. Most nézzünk.....Olvassa el az egész cikket
Építészet
A modern építészet története
A modern építészet a huszadik század első felében Európában és Amerikában kialakult építészeti stílus. Elutasította.....Olvassa el az egész cikket
Burkolás
A vörös-oxid padló megfelelő lehet Önnek ?
A vörös-oxid padló egy olyan padlóburkolati lehetőség, amely magában hordozza a régi világ nosztalgikus elemét,.....Olvassa el az egész cikket
Fenntartható építészet
Környezetvédelmi megfontolások az építőiparban
A zöld tervezés, vagy zöld intézmény nem csupán az energiahatékony anyagok használatát jelenti, hanem annál.....Olvassa el az egész cikket
Belsőépítészet
Megosztott fürdőszoba előnyei és hátrányai
A megosztott, vagy közös fürdőszobák, olyan hasznos funkciójú helységet jelentenek, amely megfelelő, és hatékony lehet.....Olvassa el az egész cikket
Építészet
Mi a Fibonacci-szekvencia, és hogyan kapcsolódik az építészethez ?
A történelem egyik leghíresebb számsorozatát, a Fibonacci-sorozatot a pisai Leonardo publikálta 1202-ben a "Liber Abaci"-ban,.....Olvassa el az egész cikket
Lakásgenerál
A hatékonyság növelésének módjai az építőipari kisvállalkozásokban korlátozott tőkével
Az építőipar a globális gazdaság egyik pillére, amelynek növekedésében és sikerében az építőipari kisvállalkozások létfontosságú.....Olvassa el az egész cikket
Burkolás
Kültéri csempe fugázása
A betonaljzatú teraszon lévő kültéri csempe fugázása sokban hasonlít a belső csempe fugázásához, néhány alapvető.....Olvassa el az egész cikket
Belsőépítészet
Polcötletek a konyhában
Az egyik legegyszerűbb és legköltséghatékonyabb módja konyhája felfrissítésének, ha néhány felső szekrényről lemond, és helyette.....Olvassa el az egész cikket