A ház vagy lakásépítés komoly munka. Rengeteg pénzbe, időbe, utánajárásba, idegesgedésbe telik. Fel kell rá készülni lelkileg, hogy jó esetben több hónapos, rosszabb esetben több éves felfordulással jár. Jól meg kell gondolni hogy ki intézi a jogi részét a munkának, adás-vétel, engedélek, stb, és a megfelelő szakembereket is elő kell keríteni akik otthonunkat létrehozzák és megvalósítják. ha teljesen új építésű házban gondolkodunk akkor még több problémávak szembesülünk attól kezdve hogy meg kell találni a megfelelő terület, telket az építkezéshez. Anyagi helyzetünktől függetlenül jól meg kell gondolni hogy milyen árú és minőségű építőanyagokat fogunk a házba beépítettni, hogy az az évek során tartós és biztonságos legyen. Lehetőleg olyan anyagokkal dolgozzunk, vagy dolgoztassunk amelyek kiállják az évek próbáját, és tartósságukkal a jövőben költségeket takarítsunk meg.
Első legyen a minőség
Például ha rosszabb minőségű, legolcsóbb nyílászárokat használunk akkor a későbbi fűtési költségek magasabbak lesznek mintha jó minőségű kétrétegű nyílászárókat építettnék be, és az első évi fűtésszámla annyival magasabb lesz, mintha egyből a jó minőséget választottuk volna. Persze könnyű elcsábulni hogy a spórolás jegyében a gyengébb minőségű alapanyagokat és elemeket válasszuk, de ez igazából nem költségcsökkentés.
A jó szakemberek tisztába vannak az építési technológiákkal, szabványokkal, és annak kivitelezésével. Ha hibát is vétenek azt valószínűleg felismerik és kijavítják hamar. Elég egy képzetlen építésvezető aki olyan hibákat véthet hogy csak évek múlva derülnek ki a hiányosságok, amikor azt már lehetetlen kijavítani.
Figyelembe kell venni azokat az előírásokat is amelyek egy házépítésénél kötelező jellegűek. Ilyenek például hogy a kéménypilléreket csak tömör, és nagyszilárdságú téglából lehet építeni. Ha ezt nem tudjuk, és a rosszabb eset hogy aki építi az se tudja, akkor átvételnél az ellenőr vissza is bontathatja. Ennek a szabványa az MSZ EN 14297:2005-ös szabvány. És nagyon sok ilyen szabvány van például az alapanyagokra. Ezek a szabványok értünk, és a biztonságunk miatt lettek beiktatva, amiket kötelező jelleggel be kell tartani. A külső pincefalak is csak abban az esetben készülhenek szabványosított kisméretű téglából, ha a pince rendelkezik talajnedvesség elleni szigeteléssel. Vagy például üreges falazóelemek nem alkalmazhatók kéményhez, boltív készítéséhez, pincelábazathoz.
A háznak a különböző szerkezeti elemei nem készülhetnek akármilyen alapanyagokból, és még a hőmérséklet se mindegy hogy mikor végezzük a falazási munkákat. A falazást +5-fok felett kell végezni, ez alatt csak külön előírással. A falat csak azonos anyagú elemekkel lehet elkészíteni. És ezek csak pár dolgok voltak amik kötelező jellegűek egy ház építésénél. Ezekkel a dolgokkal csak érzékeltetni akarom hogy a házépítés nem olyan dolog hogy csak gyerünk álljunk neki. Olyan szakemberekkel kell végeztetni a munkákat akik ezekkel az előírásokkal teljesen tisztában vannak, máskülönben átadáskor szembesülünk azzal hogy ezt-azt vissza kell bontani a nem megfelelő és szabványos alapanyagok hiánya miatt ami rengeteg plusz költséggel és munkával jár. Ezért fogadjuk meg azt a tanácsot hogy a házunkat csak szakképzett emberekkel, és a megfelelő alapanyagokkal építsük, vagy építessük. És ez csak pár dolog volt amit be kell tartani, közel sem teljeskörű.
cikkek amelyek érdekelhetik
Modern Építési Technológiák
Mi az a tokenizált ingatlanpiac ?
Modern Építési Technológiák
Wi-Fi 6 vs. Zigbee vs. Thread: Melyik hálózati technológia a legjobb az okosotthonába ?
Az okosotthonok térnyerése új szintre emelte az otthoni hálózatokkal szemben támasztott követelményeket. Míg korábban elegendő volt.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Matter protokoll: Végre egy egységes szabvány az okosotthonok számára ?
Az okosotthonok fejlődése az elmúlt évtizedben jelentős mérföldköveket ért el, azonban a valódi áttörést eddig visszatartotta.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Mennyibe kerül egy okos ház építése Magyarországon 2025-ben ?
Az okos otthonok térnyerése nem csupán technológiai trend, hanem válasz a modern életforma kihívásaira: az energiahatékonyság,.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Lakásgenerál
Okos szigetelés: A jövő anyagai, amelyek télen-nyáron spórolnak
Modern Építési Technológiák
Okos otthon építése költséghatékonyan: Hol lehet spórolni ?
Az okos otthon technológiák térnyerése az elmúlt évtized egyik leglátványosabb fejlődési ívét mutatja, mégis sokan.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Fenntartható építészet
Zöldmosás a felhőkarcolók mögött: Mikor válik üres marketinggé a nagyvállalatok fenntarthatósági narratívája ?
Építészet
A magyar építőipar 2025-ös kilátásai: kihívások és lehetőségek a fenntartható növekedés útján
A magyar építőipar 2025-ben komplex gazdasági és társadalmi környezetben működik, ahol a kihívások és lehetőségek.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Fenntartható építészet
A körkörös építészeti anyagok forradalma: Innováció vagy kötelező lépés a klímaválság idején ?
Modern Építési Technológiák
Építőanyag-adatplatformok: Hol található meg a legjobb információ?
Modern Építési Technológiák
Az építőanyag-ipar adatbiztonsága: Kihívások és megoldások
Az építőanyag-ipar az utóbbi években nagyot lépett előre a digitalizáció terén. Az okos gyárak, a.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Lakásgenerál
Mi okozta Magyarországon az ingatlanok áremelkedését az utóbbi 4-5 évben ?
Fenntartható építészet
Okosotthon a nyári meleg ellen: automatizálás a kényelemért
A klímaváltozás hatására egyre szélsőségesebb hőhullámokkal szembesülünk, amelyek nemcsak a komfortérzetünket, hanem energiafogyasztásunkat is jelentősen.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
A logisztika jövője az építőiparban: Robotizálás és valós idejű adatkezelés