Ha szép, és rendezett küllemű házunk van, akkor a kertünknek is hasonló benyomást kell keltenie. Sok látogató, vendég, de még az utca embere is legtöbbször az előkertet veszi észre, mert az utca felől ez a terület látszik legelőször. Nincs annál lehangolóbb mint egy szép ház csúnya, vagy elhanyagolt kertje. Ezért a kertes házban lakó háztulajdonosoknak erre a területre is kiemelt figyelemmel kell foglalkozni, és legfőképp gondozni. A szép kert kialakításához türelem és némi pénz szükségeltetik, hogy mindíg a legszebb arcát mutassa. Sokan nem fordítanak kellő figyelmet a előkertjükre, pedig kisebb-nagyobb összeget és munkát belefektetve rengeteget dobhat a háznak, és környezetének látványán és hangulatán. Kertünk kinézetét a növényzet, a növényzet elhelyzkedése és fajtája, különböző térkövek és járdák, építmények, kis utak, virágágyás, kerítés, és ezek összképe határozzák meg.

Különbséget kell tenni az előkert, és hátsókert között. A két kertféle között elrendezésben, és a tereptárgyak különbözőségében mutatkozik meg. Az előkertet mint egy kirakatot kell elképzelni, és törődni vele. Ide kerülnek a virágágyások, térkővel kirakott utak, és nagyban a kerítés határozza meg az autóbeállóval együtt az összképet. Fontos hogy a kert elrendezése, rajta lévő épületek, összhangban legyenek a ház stílusával, atmoszférájával. A kert kialakítása általában a tulajdonos személyiségéhez is szokott illeszkedni. A zárkozott típusú embereknek általában magas kerítés vagy kőfal szokta fogadni az utcafrontról érkezőket, a nyitott, nagy kerti bulikat tartó személyeknek általában hivalkodóbb, többet láttató kertjük, előkertjük van. Aki gazdálkodó típus annak az előkertjét is alma és mennyfa “dísziti”, a hátsó kert meg tele van gyümölcsfákkal és zöldségágyásokkal.
Ha az előkertünket akarjuk szebbnek láttatni akkor vegyük figyelembe hogy akármilyen azért nem lehet, mert vannak bizonyos szabályok amelyeknek a városépítészeti előírásoknak hívnak, és nekik kell megfelelni. A városépítészeti előirások településenként, kerületenként változnak, általában annak a lokalizált terület jellegét követve. Például egy villákkal övezett területen nehezen kaphat engedély egy parasztház jellegű épület. Az előkertünk szerencsés esetben alkalmazkodik az adott terület jellegéhez, építészeti megoldásaihoz, a szomszéd ház kertjéhez, feltételezve hogy az is rendezett és gondozott.
Szép és hasznos megoldás lehet a bejárati ajtóhoz vezető járda, vagy utacska kivilágítása napelemes lámpákkal, amik napközben feltöltődnek és éjszaka világítanak. Ha lépcső vezet a bejárati ajtóhoz akkor azt lehetőleg úgy alakítsuk ki hogy egy kicsit ívben forduljon, és szép korlátja legyen. Ha még növényekkel is feldobjuk akkor szinte biztos hogy sok tekintetet fog vonzani, és sokan úgy akarják megoldani a sajátjukat is. Ha műnövényeket használunk akkor a gondozásukat is megspórolhatjuk, az időszakos eső pedig letakarítja a rárakódott port. A kerités mellett lévő sövény is jól tud mutatni, feltéve ha gondozott, viszont nyáron sok repülő rovar lakhelye lehet.
Keressen valamilyen témában
Cikkek amelyek érdekelhetik.....
Lakásgenerál
Az építőipar irányító keze: A hatékony projektmenedzser alapvető tulajdonságai
Belsőépítészet
Maximalizálja a teret: Gyakorlati tárolási megoldások a helytudatos otthonok számára
Fenntartható építészet
Megújuló energia Európában: kilátások 2023-ban
Modern Építési Technológiák
Mesterséges intelligencia és az építőanyagok beszerzése közötti kapcsolat
Modern Építési Technológiák
Mi az a ikerfal technológia ?
Belsőépítészet
Mi az a komornyik kamra, és mire lehet használni ?
A komornyik kamra, amelyet néha tálaló kamrának is neveznek, egy átmeneti tér a konyha és.....Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Nanotechnológia az építészetben
Az építészet sem kivétel egy olyan világban, ahol az exponenciális technológiai fejlődés forradalmasítja az orvostudománytól.....Olvassa el az egész cikket
Fenntartható építészet
Mi az a adaptív újrahasználat az építészetben ?
Az adaptív újrafelhasználás megőrzi a történelmi helyeket, és az üresen álló épületeket új otthonokká, irodákká.....Olvassa el az egész cikket
Fenntartható építészet
A fenntartható erdőgazdálkodás kihívásai
A fenntartható faanyag kifejezés az utóbbi években vált ismertté, mivel egyre nagyobb aggodalomra ad okot.....Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Mennyi időt takaríthat meg a moduláris építés a hagyományos építéshez képest egy többlakásos lakóépület esetében ?
A moduláris építés az utóbbi években egyre népszerűbbé vált, mivel számos előnye van a hagyományos.....Olvassa el az egész cikket
Belsőépítészet
Amit tudnia kell a fonott bútor vásárlása előtt
A bútorvásárlás (legyen az kinti vagy benti bútor) során számos különböző anyagot és stílust választhat,.....Olvassa el az egész cikket
Belsőépítészet
Lakberendezési tanácsok
Akár nincs pénze arra, hogy belsőépítészt alkalmazzon, akár egyszerűen csak tetszik az ötlet, hogy maga.....Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Intelligens otthonok védelme a kiberfenyegetésekkel szemben
Az otthon, a biztonságos menedékünk, de a kiberháború potenciális csataterévé is válthat. Alapvető jogunk, hogy.....Olvassa el az egész cikket
Építészet
Penészmentesítés már az építkezésnél
A penészedés ártalmai mindenki számára köztudottak. Nem tesz jót a tüdőnek, és allergiás tüneteket is.....Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Okosotthonok az idősebbek szolgálatában
Ahogy az idősödő egyének száma egyre nagyobb méreteket ölt, a modern építési technológiák és az.....Olvassa el az egész cikket