A füstérzékelők a fejünk felett hatékonyan és többnyire csendesen végzik munkájukat. Néha a füstérzékelők riasztanak, ha egy serpenyő füstöt áraszt, vagy ha konyhában odaég valami és az füsttel jár, vagy akkor jeleznek ha új elemre van szükségük. Gyakran füstérzékelőnek vagy tűzjelzőnek hívják, azonban a hivatalos nevük füstjelző, ezeket a apró készülékeket többnyire egyszerű elektronikával szerelik, az ionozációs füstjelző még egy kevés radioaktív anyagot is tartalmaz. Széles körű elterjedésük óta van szerepük a tűz okozta halálesetek felére csökkentéséért .
Füstérzékelők fajtái
A füstérzékelők két típusba sorolhatók: ionizációs és fotoelektromos. Az ionizációs füstérzékelők később jeleznek mint a fotoelektromos tűzjelző, mégis hatékonynak tekintik a tüzek észlelését illetően. A fotoelektromos füstérzékelők jól képesek felismerni a korai fázisú tüzeket.
Ionizációs füstérzékelő alapjai
Az ionizációs füstjelzőket évek óta használják az előrehaladott tüzek felderítésére. Az ionizációs füstérzékelő nagyjából hasonló egy másik típusú biztonsági riasztóhoz, az ablakbetörés-jelzőhöz. Egy érzékelő az ablaküvegen, és egy másik érzékelő az ablakkereten van elhelyezve, bezárva az elektromos áramkört. Amikor az áramkör megszakad, megszólal a riasztás. A füstérzékelők ugyanazzal az áramkör-megszakítási koncepcióval működnek, bár különbséggel, a két érzékelő között nincs fizikai érintkezés.
Az ionizációs füstérzékelő
A vezetékek a detektorban lévő akkumulátor pozitív és negatív végéből egyaránt érintkeznek egy kamrával. Az ionizációs füstérzékelőnél a benne lévő radioaktív izotóp folyamatosan kibocsátott hélium-atommagokkal ionizálja az érzékelő kamrájában lévő levegőt, a molekulákat pozitív és negatív ionokra bontja. Füst hatására az ionizált levegőmolekulák rátapadnak a füstben lévő nagyobb szemcsékre, és ezáltal lecsökken a kamrában a feszültség. Ha a feszültségcsökkenés átlép egy határt akkor jelez a készülék.
Fotoelektromos füstérzékelő alapjai
Fotoelektromos füstjelzők azok, amelyeket néha optikai füstjelzőknek is neveznek. Ha a riasztókamrában lévő LED fénye a füsttől nem látszik a másik érzékelő számára, akkor megszólalnak. A fotoelektromos füstérzékelők képesek már a kezdeti szakaszában észlelni a tüzet, mielőtt nagyobb tűz kezdene kialakulni.

A fotoelektromos füstérzékelők működése egyenértékű az ablak vagy ajtó fotoelektromos riasztóival. Ablak és ajtó riasztók esetén egy láthatatlan fénysugár áthalad az egyik érzékelőről a másikra. Fizikailag nincsenek kapcsolatban. Ha a fénysugár megszakad, megszólal a riasztás.
A fotoelektromos füstérzékelők
A LED egyenes vonalban vet fényt a belső kamrában egy érzékelőre. A másik fotoelektromos érzékelő ha érzékeli a fényt akkor úgy veszi hogy nincs füst. Ha a füst belép a házba, a fényt megszakítja a füst. A füst miatt a fény egy része átirányul egy másik érzékelőre. Amikor ez a másik érzékelő fényt érzékel, riasztást ad.
Melyik típusút válasszam ? Mindkettőt
Az Országos Tűzvédelmi Egyesület azt ajánlja, hogy az ionizációs és a fotoelektromos füstérzékelőket is telepítse otthonába a maximális védelem érdekében. Egyes riasztások mind az ionizációt, mind a fotoelektromos detektálást kombinálják, sőt sokan szén-monoxid-detektorba is beruháznak a minél nagyobb biztonság érdekében. Sok akkumulátoros füstérzékelő 10 éves lítium-ion akkumulátor-készenléti idővel rendelkezik, amely párhuzamos a füstérzékelő élettartamával. Amikor az akkumulátor lemerül, akkor itt az ideje egy új érzékelőt vásárolni.
Fontos
Fontos, hogy összekapcsolt füstérzékelőket vásároljon. A összekapcsolt füstérzékelők egyik előnye, hogy összekapcsolt állapotban minden riasztás egyszerre szól. Ez egy nagyon fontos biztonsági funkció, amelyre bármilyen típusú füstérzékelő vásárlásakor érdemes figyelnie. Egyes akkumulátoros füstérzékelők akár kommunikálhatnak is egymással.

Vannak szén-dioxid típusú tűzjelző készülékek, amik a tűz során bekövetkező szén-dioxid koncentráció emelkedéskor jeleznek.
Fontos hogy összekapcsolható füstérzékelőket szerezzünk be, mert a tűzesetek gyakran nem maradnak lokalizálva. A konyhában kezdődő tűz gyorsan átterjedhet a ház más részeire is. A másik ok az, hogy bár a füstérzékelők hangosak, néha nem hallják őket a ház egyik végéből ha a másikba van telepítve a készülék. Idősek és hallássérültek nehezen hallhatják a távol lévő füstérzékelőket.
A füstérzékelő telepítésének helyes módja
Legalább egy füstérzékelőt kell felszerelni minden hálószobába a mennyezetre a helység képzeletbeli közepére, vagy tűzveszélyes helységekbe a biztonság kedvéért. Ezenkívül telepítsen legalább egy füstérzékelőt a ház minden szintjén. Legnagyobb biztonságot az adná ha minden helységbe lenne telepítve tűzjelző, bár ez a gyakorlatban nem szokás. A téves riasztások minimalizálása érdekében helyezze az füstjelzőt legalább 3-5 méterre a főzési helytől. Tartsa távol ablakoktól, ajtóktól. Soha ne fesse le a füstérzékelőt, és ne rakjon rá matricákat, vagy bármilyen más anyagot.
cikkek amelyek érdekelhetik
Lakásgenerál
Újépítésű lakás vásárlása Magyarországon: Mire figyeljen a szerződéskötéskor?
Lakásgenerál
Ingatlanadó szabályok 2025-ben, tudnivalók
Magyarország adórendszere 2025-ben is összetett, és az ingatlanokkal kapcsolatos adózási szabályok különösen sok figyelmet igényelnek mind>>> Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Okosotthon megoldások: Mi éri meg és mi csak divat?
Az okosotthon-technológia az elmúlt évtizedben forradalmasította az otthoni környezetet, ám a piac rohamos bővülése és a>>> Olvassa el az egész cikket
Lakásgenerál
Újépítésű lakás vásárlása Magyarországon: Amiket mindenképpen tudnia kell
Az újépítésű lakások vásárlása Magyarországon az elmúlt évtizedben egyre népszerűbbé vált, ám a döntés mögött összetett>>> Olvassa el az egész cikket
Lakásgenerál
Lakáseladás felgyorsítása: praktikus tippek a vevők megszerzéséhez
Burkolás
Burkolás nyáron: Anyagválasztás és telepítési tippek
Képzelje magát egy forró nyári napra, amikor a terasz burkolata szinte sistereg a napsütésben. A>>> Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Metaverse és építőipar: Lehetséges jövő?
Modern Építési Technológiák
Lépések az építőipari adatok biztonságos tárolásához
Az építőipari adatok biztonságos tárolása nem csupán technikai kihívás, hanem stratégiai kérdés is, amely a>>> Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Hogyan válasszon tökéletes biztonsági kamerát otthonához?
Lakásgenerál
Napelem a panelban: Lehetséges vagy álmodozás?
Fenntartható építészet
Napelem telepítés előtt: amit mindenképpen tudnia kell a háztartásoknak
A napenergia hasznosítása háztartási szinten az elmúlt évtizedben Magyarországon is lendületet vett, hiszen a megújuló>>> Olvassa el az egész cikket
Belsőépítészet
3D-s falak és egyedi textúrák – Merjen kísérletezni!
Modern Építési Technológiák
AutoCAD vs. Revit – Melyik jobb egy építőipari vállalkozásának ?
Az építészeti tervezés világában az Autodesk két zászlóshajója, az AutoCAD és a Revit, évtizedek óta>>> Olvassa el az egész cikket
Fenntartható építészet
Zöld épületgépészet: Milyen technológiák segítenek a fenntarthatóságban ?