Ismeri a 60-30-10-es színekkel kapcsolatos szabályt ? Valószínűleg már találkozott ezzel a megközelítéssel, még akkor is, ha nem így tudja a megnevezést. A szabály lényegében arra vonatkozik, hogy a színek tekintetében egyensúlyt kell teremteni úgy, hogy a helység 60 százaléka egy színt tartalmazzon (az elsődleges árnyalat), 30 százalék egy másik szín (a másodlagos árnyalat), a maradék 10 százalék pedig egy akcentusszín legyen.
Ez a szabály nem egzakt tudomány, de jó iránymutatás a színséma megtervezésénél, mondja pár lakberendező. Azzal, hogy a színeket ebben az arányban tartja, megakadályozza, hogy a dolgok kiegyensúlyozatlannak vagy túl kaotikusnak tűnjenek.
Tippet lehet adni azok számára, akik ennek az irányelvnek a segítségével szeretnének teret tervezni. „Kezdjük azzal az érzéssel, amit egy térben szeretnénk létrehozni, azzal, hogy hogyan használjuk a teret, és az anyagokat”.
Sokkal könnyebb lecserélni egy konyhai asztal terítőjét, mint például a konyhai falvédőt, ezért nem kell nagy átalakításokat csinálni, viszont az arányokat így is tartani tudja. Ezért ne ijedjünk meg ha ezt a szabály akarjuk követni, nem kell nagy átalakításokat elvégezni.
Példa egy konyhára
A színpaletta nagy részét a konyhaszekrények teszik ki, a támogató színek pedig a falak, a padló vagy a munkalapok formájában jelennek meg. Amikor a 10 százalékra kerül a sor, „gondoljon a tér utolsó simításaira”, kiemelve a kiegészítőket és a konyhai berendezéseket. Például a konyhában fehér a konyhaszekrény, ez már 60 százalék. Ezután következzen például világoskék fal, ez 30 százalék. Ezután a kombinációt egészítsük ki dekoratív csempével és a kiegészítőkkel, és már meg is van az arányos színű konyha.

Természetesen ezeket az arányokat a lakás összes helységére ki lehet terjeszteni, amivel a szemnek is kellemes arányosságokat tudunk létrehozni viszonylag olcsón. A színarányosság tekintetében azokat a tárgyakat, vagy felületeket vegyük előre, amelyeket könnyű, vagy olcsó más színre festeni, vagy cserélni.



cikkek amelyek érdekelhetik
Fenntartható építészet
Zöld építőipar: Miért csak papíron létezik?
Építészet
A jogi aknamező anatómiája: szerződéses aszimmetria az építőiparban
Az építőipar jogi környezete az utóbbi évtizedben egyre inkább hasonlít egy sűrűn szőtt hálóhoz, amelyben a>>> Olvassa el az egész cikket
Lakásgenerál
Energetikai kényszerpályán: fűtéskorszerűsítés 2026
A 2026-os év nem csupán egy naptári fordulópont az épületgépészetben, hanem az a határvonal, ahol az>>> Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
A leggyakoribb hibák okosotthon tervezésnél, amik többletköltséget okoznak a kivitelezés során
Az épületautomatizálási piac dinamikus növekedése és a fogyasztói elektronika demokratizálódása egy paradox helyzetet teremtett: miközben az>>> Olvassa el az egész cikket
Építészet
Miért csúszik minden építkezés Magyarországon?
Lakásgenerál
Kapacitásgát: a magyar lakáspiac belső fékjei
A magyar gazdaság egyik legmeghatározóbb pillére az építőipar, amelynek teljesítménye közvetlen hatással van a bruttó>>> Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
MI-forradalom az építőipari válságkezelésben
Építészet
Rendszerszintű féknyomok: a földhivatali ügyintézés diagnózisa
A hazai ingatlanpiac dinamikája és a közigazgatási háttérrendszerek reakcióideje között tátongó szakadék az elmúlt években>>> Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Valódi liapor technológia vs. hagyományos könnyűszerkezet
Lakásgenerál
Áramszünet – fenyegetés a lakások fűtésében
Modern Építési Technológiák
Hibrid hőszigetelés: vákuumpanelek és grafénbeton az okosotthon energiarendszerében
Az építőiparban 2025-re látványos technológiai konvergencia körvonalazódik: a BACHL gyártó katalógusában párhuzamosan szerepel a rendkívül>>> Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
BIM kötelezővé tétele 2026-tól: a magyar KKV-k felkészületlensége
Fenntartható építészet
Stratégiai fordulat: Az építőanyag-függetlenség új útja
Az építőipar ellátási láncainak sérülékenysége az elmúlt időszakban nem csupán piaci bosszúságot, hanem nemzetbiztonsági kockázatot>>> Olvassa el az egész cikket
Fenntartható építészet
Nád, kókusz és cellulóz-szigetelés: Mit kell tudni róluk?