A fürdőszobák története a modern társadalomban

  • Olvasási idő:4perc

Az otthonainkban általában megtalálható fürdőszobák az európai gyarmatosítás örökségei a világ minden táján. Jelenlegi formája azonban évezredes múltra tekint vissza, és nem jöhetett volna létre beruházások és az alapvető higiéniai feltételek fejlődése nélkül.

Egy népesség egészsége közvetlen kapcsolatban áll az általa lakott fizikai környezettel, amint azt Hippokratész is megállapította a Kr. e. 5. században írt „Ares, vizek és helyek” című írásában, amelyben az „orvoslás atyjaként” ismert görög gondolkodó kijelenti, hogy az egészség és a betegségek okainak megfelelő vizsgálatához szükség van a lakott környezet megfigyelésére és megértésére az évszakok, a szél, a víz, a földrajzi fekvés, a föld és a táj, valamint az ott élő emberek szokásai alapján. Minden civilizáció a korától, valamint a földrajzi, kulturális, politikai és gazdasági környezetétől függően alakította ki a maga módján azt, amit ma higiénia alatt értünk.

Római kori WC
Római kori WC

A legkorábbi feljegyzett civilizációkat hidraulikus civilizációknak nevezzük, mint például Egyiptomot és Mezopotámiát. Ezek, akárcsak Kína és az Indus-völgy, vízgyűjtők mentén és nagy folyók közelében fejlődtek. Ez a közelség és a földi erőforrások, különösen a folyóvizek kezelésének ismerete alapvető fontosságú volt a fejlődésükhöz. Egyiptomban például a Nílus folyó szabályozása lehetővé tette az öntözőrendszer kiépítését, valamint a palotát ellátó gátak és vízvezetékek építését.

Az ókori Babilonban körülbelül i. e. 3000 óta vannak feljegyzések víz- és csatornahálózatokról. Később a római civilizáció olyan csatornázási és ellátási rendszereket fejlesztett ki, amelyek lehetővé tették birodalmának növekedését. A Cloaca Máxima és a vízvezetékek, valamint a latrinák és a nyilvános fürdők sora alapvető fontosságú volt a római kultúra számára.

A nyilvános fürdők használata számos civilizációban elterjedt volt, például a görögöknél, perzsáknál, egyiptomiaknál, bizánciaknál, araboknál és törököknél, de a rómaiak voltak azok, akik népszerűsítették a fürdő használatát. Számukra a fürdők és a latrinák egyaránt a szocializáció helyei voltak. A fürdőszoba közösségi volt, és nem feltétlenül volt nemi megkülönböztetés. Mindenki egymás mellett ült a közös latrinában.

Római kori erődítményben lévő WC
Római kori erődítményben lévő WC

Ott az emberek könnyítettek magukon, miközben interakcióba léptek, különböző témákat vitattak meg, sőt még banketteket is tartottak. A latrinahulladékot összegyűjtötték és a Cloaca Maxima-ba vitték. Ezzel a rendszerrel párhuzamosan nagy vízvezetékek gyűjtötték össze a vizet a folyókból, és szállították a városi központokba, tiszta vízzel ellátva a városokat.

A Római Birodalom idején a higiénia kollektív felelősség volt, ezért ezeket a nagyszerű építkezési munkákat a kormány irányította. A Római Birodalom bukásával, a keresztény erkölcsiség és a feudális rendszer térhódításával ez a felfogás megváltozott, és az egészségügyi feltételek visszafejlődtek. A nyilvános fürdőket és latrinákat betiltották, mert erkölcstelennek tartották őket, ami befolyásolta az emberek higiéniához való viszonyát, amely alapvető és kollektív szükségletből szinte bűnös egyéni gyakorlattá vált. Így a kollektív infrastruktúra nélkül a higiénia az akkori viszonyokhoz igazodott. A középkorban és az újkor egy részében nem építettek ki szennyvíz- vagy ellátóhálózatokat, miközben a higiéniai gyakorlatok egyénre szabottak és alkalmazkodtak.

Innen indulnak ki a fürdőszobák, ahogyan ma ismerjük őket. A legnemesebb házakban külön használatra szolgáló helyiségeket alakítottak ki, amelyekben eleinte csak egy latrinát tartalmaztak, míg a legszegényebb lakosság általában edényekben könnyített magán. Nem létezett csatornázási vagy vízellátási hálózat, a hulladékot a közeli folyókba, az üres földekre vagy magára az utcára dobták, így a helyzet számos betegség terjedésének kedvezett. Ez a helyzet évszázadokon át fennállt, és az alkalmi találmányok a személyes higiéniát szolgálták, és alakították ki a ma használt eszközöket.

A latrinát például egészen a 18. századig fejlesztették, amikor Angliában megjelent a vízöblítéses WC, míg Franciaországban ugyanebben a században jelent meg az intim testrészek tisztítására a bidé, amely szintén a latrinát adaptálta. A zuhanyzónak viszont már az egyiptomi civilizáció óta vannak feljegyzései, de a mai formájában való feltalálása szintén a 18. századra tehető. Az évtizedek során a technológia fejlődött, és ezzel együtt a személyes higiénia kultúrája is újjáépült és újraszignifikálódott. A fürdőszobák jelenlegi kialakításukban körülbelül öt évszázadot vettek igénybe, hogy népszerűvé váljanak, és csak a huszadik században váltak általánossá és elérhetővé.

Ez a fejlődés nem lenne lehetséges, ha a városok közös szennyvíz és ellátóhálózatai nem lennének kiépítve. Az első elismert szennyvízelvezető rendszert a 19. század második felében, a kolerajárványt követően Londonban telepítették. Ezzel egyidejűleg a hálózatok fejlődésével párhuzamosan az ilyen zuhanyzók berendezéseinek fejlesztése is előrehaladt. A ma használt szaniterberendezéseket elsősorban a csatornarendszer és a kollektív ellátás, valamint a vezetékes víz tette lehetővé.

Azóta a technológia folyamatosan fejlődött és újításokat hozott, de egy kérdés továbbra is fennáll: a fürdőszoba mint luxuscikk. Egyrészt a felületek nemes anyagokat és csúcstechnológiát nyertek, hogy az élményt valami luxussá alakítsák. Másrészt a világ lakosságának még mindig nagy része nem fér hozzá rendszeresen WC-hez és alapvető higiéniai feltételekhez, és ez a helyzet a Covid-19 világjárvány után tovább romlott. Ez tükrözi a világ egyenlőtlen fejlődését, ami végül egész népességcsoportok marginalizálódását eredményezi. Az ókorhoz hasonlóan a higiéniára kollektív közegészségügyi intézkedésként és a társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem eszközeként kell gondolni.

legfrissebb cikkek
cikkek amelyek érdekelhetik