Az átlagos brutalista épület egy emlékezetes, látványos, építészeti alkotás amely kiemelkedik a tömegből, örökre megváltoztatja a városok látképét. A merész, szembeötlő és örökké polarizáló stílus, a brutalizmus senkit sem hagy közömbösen, vannak szenvedélyes védelmezői, de olyanok is, akik nem szeretik ezt a stílust.

Mi a brutalizmus ?

A brutalizmus az 1950-1970-es évek közötti építészeti stílus, amelyet egyszerű, tömbszerű, vaskos betonszerkezetek jellemeztek. Angliából indult, és nem sokkal később a világ többi részén is elterjedt.

A brutalizmus története

A brutalizmus kifejezés – amelyet Hans Asplund svéd építész „nybrutalizmus” néven alkotott meg, és 1955-ben Reyner Banham brit építészkritikus tett népszerűvé – nem a brutális megjelenésre utal, hanem a nyers betonra utaló francia „béton brut” kifejezéssel van összefüggésben.

A 19. század végétől a 20. század közepéig tartó modernista mozgalomból kiindulva az 1950-es években született meg a brutalista építészet. A híres modernista építész, Le Corbusier ikonikus Cité Radieuse-ját a franciaországi Marseille-ben – a háború utáni munkásosztály 1600 fős lakóegységét, amely az Unité d’Habitation szociális lakásprojektjének része – tartják a brutalista mozgalmat inspiráló épületnek. Az 1952-ben elkészült, masszív, díszítetlen vasbetonvázzal rendelkező, moduláris lakóegységekkel teli épület modellként szolgált a háború utáni társadalmak számára, amelyek a tömegek számára akarták előteremteni a lakásállományt.

A brutalizmus elterjedt egész Európában, a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban (és a világ olyan országaiban, mint Izrael, Japán és Brazília). A brutalista építészet népszerű, bár állandóan ellentmondásos választássá vált olyan intézményi épületek esetében, mint a New York-i One Police Plaza (1973) és a bostoni városháza (1968), valamint egyetemi könyvtárak, parkolók, templomok, bevásárlóközpontok, szociális bérházak, mint a párizsi Orgues de Flandre, és kulturális komplexumok, mint a Hayward Gallery (1968) és a National Theatre (1976) a londoni South Bankon.

A brutalizmus az 1980-as években kezdett elhalványulni, amikor egyre inkább hidegnek, elidegenítőnek és emberhez nem illőnek tekintették. Kiderült, hogy a beton az elpusztíthatatlanság csábító erejével bírt, de belülről károsodtak, így nehéz volt karbantartani, és az öregedésével hajlamos volt az omlásra és a vízkárokra. A brutalista épületek elhanyagoltak és graffitivel borítottak voltak, a városi hanyatlást szimbolizálva. A Szovjetunióban a brutalista építészet felkarolása azt jelentette, hogy a stílus a totalitarizmussal való társítása miatt is szenvedni kezdett.

Az azóta eltelt években a világ kettészakadt azokra, akik szerint a brutalista épületek szemet szúrnak, amelyeket le kellene bontani, és azokra, akik szerint ezek a régi, de még nem történelmi épületek építészeti remekművek, amelyeket meg kell becsülni és meg kell őrizni. Nehéz öntöttbeton szerkezetük miatt a brutalista épületeket nehéz felújítani, bár az egyik sikeres példa a Párizs mellett található Centre National de la Danse, amely az eredeti, 1972-es épület 2003-as átalakítása után nyílt meg. Emellett lebontani is nehéz őket, ami csak még bonyolultabbá teszi a nyilvános vitát arról, hogy meg kell-e menteni ezeket az ormótlan relikviákat vagy sem.

Miközben az építészet továbblépett az 1980-as és 1990-es évek posztmodernizmusa és a mai kortárs stílusok felé, részben azért, mert így vagy úgy minden újra divatba jön, és köszönhetően a közelmúltban megjelent könyveknek és az új generáció általi újrafelfedezésének az interneten, a brutalizmusnak van egy pillanata, amely megmutatja hatását a kortárs termék és belsőépítészetben, bútorokban, és tárgyakban.

A brutalizmus legfontosabb elemei

• Tömbszerű, nehézkes megjelenés.
• Egyszerű, grafikus vonalak.
• A díszítések hiánya.
• Monokróm színpaletta.
• Nyers, látható beton (és néha tégla) külsejének használata.
• Durva, befejezetlen felületek.
• Modern anyagok, például acél, üveg, kő, gabionok használata.
• Kis ablakok.
• Moduláris elemek használata.

Érdekes tények a brutalizmusról

Az Erno Goldfinger építész által tervezett londoni Trellick Tower egy 1972-ben elkészült 31 emeletes brutalista lakóépület, amely ma már műemlék státuszú. Goldfinger egyike volt azoknak a modernista építészeknek, akiket a második világháború pusztításai után London lakáskínálatának újjáépítésére kértek fel, de nem mindenki rajongott a munkásságáért. Ian Flemming, a James Bond-író híresen utálta Goldfinger esztétikáját, olyannyira, hogy Bond nemezisét róla nevezte el. A brutalista épületek népszerű helyszínei a városi disztópiákról szóló filmeknek és tévésorozatoknak. emellett a brutalizmus a modernizmus egyik ága.