A francia intenzív kertészkedés a 16. századi Franciaországban található veteményeskertekig nyúlik vissza. Ezek a Párizs és más francia városok környékén található kereskedelmi mennyiséget biztosító kertek friss zöldségekkel látták el a városi lakosságot.

A francia intenzív kertészkedés az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején érte el csúcspontját, és ekkorra már Angliában is elterjedt. Az Egyesült Államokban Alan Chadwick angol kertész vezette be, aki 1967-ben francia intenzív kertet indított a Santa Cruz-i egyetemen.

Mi a francia intenzív kertészkedés ?

A francia intenzív kertészkedés, más néven biodinamikus kertészkedés egy olyan kertészeti módszer, amelyben a hagyományos kertészkedéshez képest kisebb területen, de mégis nagy terméshozam mellett termesztenek zöldségeket.

A francia intenzív kertészkedés alapelvei

A francia intenzív kertészkedés számos alapelve ma már általános kertészeti gyakorlat, különösen a kis városi területeken. Nem kell a francia intenzív kertészkedés minden elemét egyszerre alkalmaznia, mert kiválaszthatja azokat az elemeket amelyek az Ön térsége számára megfelelőek. A francia intenzív kertészkedés alkalmazásakor azonban a legfontosabb szempont a talaj előkészítése.

Talajjavítás

A jó vízelvezetésű és jó levegőjű, termékeny talaj elérése érdekében a francia intenzív kertészkedés során mély kézi ásást alkalmaznak. Az ásás 40-60 cm mélységig kell hogy lehatoljon, ezután a megforgatott és visszatermelt földet jól érett komposzttal kell ellátni (főleg a talaj felső rétegét), vagy tápanyagdús talajjal való pótlásával kell folytatni a kertészkedést. Bár ez fizikailag megterhelő, a cél a talaj mély feltörése, ami lehetővé teszi a gyökerek függőleges növekedését ahelyett, hogy a szomszédos növényekkel versengenének a tápanyagokért. A talaj érett komposzttal történő keverése javítja a talaj összetételét, és a növények számára a virágzáshoz szükséges tápanyagokat is hozzáadja.

Emelt vagy keskenyebb ágyások

A francia intenzív kertészkedésben a talajtömörödés elkerülése a kert egyik fő kihívása. Egyes termelők emelt ágyásokat használnak, hogy a zöldségágyásokon ne legyen letaposás miatt tömörödés, és ne vesszen kárba értékes hely. Az emelt ágyásoknak azonban elég magasnak kell lenniük ahhoz, hogy elérjék az intenzív ültetéshez szükséges mélységet, lehetővé téve a növények gyökereinek függőleges növekedését.

Ehelyett jobb választás lehet a nem túl széles kerti ágyások használata, hogy a kertész az ágyás közepére tudjon benyúlni anélkül, hogy rálépne az ágyásra és tömörítené a talajt. A legtöbb ágyást legfeljebb két méter szélesre tervezik, ami lehetővé teszi, hogy az ágyás közepéhez könnyen hozzáférjen az ültetéshez, a gyomláláshoz és a betakarításhoz anélkül, hogy a talajra lépne a kertész.

Kis ültetési távolság

A növényeket kétszer-ötször sűrűbben ültetik el, mint a hagyományos zöldségtermesztésben, és alig vagy egyáltalán nincs kihasználatlan talaj. Például a hagymát, amelyet általában 15-20 cm távolságra ültetnek egymástól mindkét irányban, 6-10 cm távolságra ültetik. Ez nagyobb termést eredményez, de csak akkor, ha a talajt előzőleg bőségesen komposzttal javították, és a növények gyökerei vízszintes helyett függőlegesen nőhetnek, különben a szomszédos növények kiszorítják egymást. A függőleges gyökérnövekedés csak akkor válik lehetővé, ha a mélyebb talajrétegek nem kemények és tömörek, ezért van szükség a mély ásásra.

A szoros térközök két másik előnye, hogy a gyomok nem kapnak sok esélyt a növekedésre, és a mulcshoz hasonlóan csökkenti a talaj nedvességveszteségét a párolgás révén.

Társnövények ültetése

Amit ma általában társnövényeknek neveznek, azt a francia intenzív kertészetben intercroppingnek is nevezik. Olyan növényeket ültetnek egymás mellé, amelyek boldogan megférnek egymás mellett, mert nem akadályozzák egymás növekedését.

A legjobb párosítások gyakran ellentétesek: lassú és gyors növekedésű növények (például saláta és retek), magas és alacsony növények (bab és saláta), mély és sekély gyökérzetűek (pasztinák és rukkola). Vagy a magas növények árnyékot vethetnek azokra a növényekre, amelyeknek védelemre van szükségük a forró nyári naptól, például a kukorica vagy a futtatott bab be tudja árnyékolni a salátát.

A társnövénytermesztés egy másik változata a duplavetés, amikor egy második zöldséget vetünk egy olyan első zöldség növényei közé, amelyet vagy sokkal korábban ültettünk, vagy sokkal tovább tart az érés. Mire a másik zöldség eléri teljes méretét, az elsőt már betakarították. Klasszikus példa erre a retek és a sárgarépa közti vetés. A retek gyorsan kicsírázik és beérik, és a vetéstől számított három-öt héten belül betakarítható. Mire a sárgarépa 70-80 nappal a vetés után betakaríthatóvá válik, a retek már régen eltűnt.

Szukcessziós ültetés

A palánták átültetése elsőbbséget élvez a talajba történő közvetlen ültetésével szemben, amikor a zöldségek egymás után kerülnek kiültetésre. Az egyetlen kivétel a gyökérzöldségek, mert ezek nem ültethetők át jól. Itt is a helytakarékosság az irányadó elv. Ha egy egészséges salátapalántát átültet egy magaságyásba, sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy teljes fej salátává nő, mintha sok salátamagot vetne közvetlenül. Így a kicsírázási idők rendszertelenek lehetnek, és nagy hézagok lehetnek a salátasorban.

Emellett az átültetett saláta sokkal jobb eséllyel versenyezhet a gyomokkal, mint a talajból éppen csak kibújó apró palánták.

Hátránya, hogy az átültetések meglehetősen nagy előkészületeket igényel – egy helyet, például egy ültetőasztalt, egy üvegházat vagy hidegházat, ha a tenyészidőszakot korán akarja kezdeni -, valamint a különböző zöldségek növekedési mintáinak ismeretét és jó tervezést igényel, hogy az átültetésekre akkor legyenek készen a növények amikor már az pont aktuális.

Vetésforgó

Ez minden kertben elengedhetetlen a talaj egészségének elősegítése, a talaj tápanyag-egyensúlyának fenntartása, valamint a kártevők és betegségek elleni védekezés érdekében, ezért célszerű vetésforgóban kertészkedni.