A szárított vályogtégla, egy tisztán csak természetes alapanyagokból álló méretre préselt építőanyag, amely a föld-agyag, a víz és a nap természetes elemeit ötvözi, amiből a vályogépítkezés történik. Ez egy ősi építőanyag, amelyet általában vízzel kevert, szorosan tömörített homokból, agyagból és szalmából, vagy vékonyabb növényi szárak felhasználásával készítenek, (manapság már más védő, és szilárdságnövelő anyagokat is kevernek bele) téglává formálják, és természetes módon, kemence vagy kemence nélkül, a napon szárítják (általában 28 napig) vagy sütik (2-300 Celsius fok is elegendő, 3-4 óra hosszan). A vályogtéglával való építés először leginkább a forró, száraz területeken terjedt el, ahol volt vízkivételi lehetőség folyóból vagy tóból, vagy mocsaras területek környékén. A vályog magában egy üledékes földfajta, de a vályogépítéshez használt alapanyaghoz más anyagokat is kell keverni, de a vályog helyett (ami nem található meg mindenhol) lehet agyagot, vagy agyagos földkeveréket is használni.

Bár a szót gyakran használják egy építészeti stílus leírására – „vályogépítészet” – a vályog valójában egy fenntartható építőanyag. A vályogtéglákat a világ minden táján használták, többek között az ókori Egyiptom iszapos folyóvidékeinek közelében és a Közel-Kelet ősi építészetében. Ma is használják, és a primitív építészetben is megtalálhatóak főleg Afrikában, és Indiában a szegényebbek körében. A vályogtéglákat már a görög és római nagy ókori kőtemplomok előtt is használták. Az építési módszerek és a vályog összetétele – a recept – az éghajlati viszonyoktól, a helyi szokásoktól és a történelmi korszaktól függően változott.

Az vályogtégla szilárdsága és rugalmassága a víztartalomtól, és természetesen a felhasznált anyagok arányitól függ: például a túl sok víz gyengíti a téglát, a túl sok szalma szintén. A mai vályogtéglák néha aszfaltemulzió hozzáadásával készülnek, hogy segítsék a vízszigetelő tulajdonságokat. Portlandcement és mész keverékét is hozzáadhatják. Latin-Amerika egyes részein erjesztett kaktuszlevet használnak vízszigetelés javítására.

Bár maga az anyag természeténél fogva instabil, a vályogfal teherbíró, önfenntartó és természetesen energiatakarékos. Az vályogtéglából készült falak gyakran vastagok (40-80 cm is lehet), természetes szigetelést képezve a környezeti hő ellen. A mai kereskedelmi célú vályogtéglákat legtöbbször kemencében szárítják ki, bár ezeket simán „agyagtéglának” is nevezik. A hagyományos eljárással készült vályogtégláknak körülbelül egy hónapig kell száradniuk a napon, mielőtt felhasználhatók lennének. Ha a téglát mechanikusan tömörítik, a vályogtégla-keveréknek kevesebb nedvességre van szüksége, és a téglák szinte azonnal felhasználhatók, bár ezeket „tömörített földtéglának” nevezik.

A vályogtéglához hasonló anyagok

A tömörített földtömbök hasonlítanak a vályoghoz, kivéve, hogy általában nem tartalmaznak szalmát vagy aszfaltot, és általában egységesebb méretűek és alakúak. Amikor a vályogot nem téglává formálják, hanem egy alaktalan tömbbé alakítják, ott „pocsolyás” vályognak is nevezik, és a vályogházak vályoganyagához hasonlóan használják. Az anyagot összekeverik, majd nagy csomókban teszik a helyére, hogy fokozatosan egyfajta földes falat hozzanak létre, ahol a keverék a helyén szárad meg. Az amerikai őslakos csoportok már azelőtt használták a tócsás vályogtéglát, mielőtt a spanyolok bevezették volna a vályogtégla-készítési módszereket.

Az vályogtégla minőségének megőrzése

A vályogépületek karbantartásának legfontosabb része a minőségromlás forrásainak folyamatos ellenőrzése, beleértve a mechanikai rendszerek, például a szivárgó vízvezetékrendszerek meghibásodását is. A vályogépületek természete, hogy idővel romlanak, ezért a legkisebb változások gondos megfigyelése és a karbantartás rendszeres elvégzése olyan irányelv, amelyet nem lehet eléggé hangsúlyozni, aki vályogházban él.

A minőségromlási problémáknak általában több forrása is van, de a leggyakoribbak a következők:

(1) rossz építési, tervezési és mérnöki technikák.

(2) túl sok esővíz, talajvíz vagy a környező növényzet öntözése.

(3) szélerózió a szél által kifújt homok miatt (a nem jól kiszárított vagy kisütött tégláknál).

(4) a vályogfalakban gyökeret eresztő növények vagy madarak és rovarok kártétele.

(5) korábbi, nem megfelelő építőanyagokkal végzett javítások.

Hagyományos vályogépítési módszerek

A hagyományos vályogépületek fenntartásához az a legjobb módszer, ha ismeri a hagyományos építési módszereket, hogy a javítások kompatibilisek legyenek egymással. Például a valódi vályogtéglákat a vályoghoz hasonló tulajdonságokkal rendelkező vályoghabarccsal kell összeilleszteni. Nem lehet cementhabarcsot használni, mert az túl kemény – vagyis a habarcsok nem lehetnek erősebbek, mint maga a vályogtégla.

Az alapokat gyakran vörös téglából vagy kőből építik. Az vályogból készült falak teherbíróak és vastagok, és néha támpillérekkel merevítik őket. A tetők általában fából készülnek(tek) és laposak.

Régebben hagyományosan a tetőt további lakóhelyként használták, ezért gyakran fából készült létrákat támasztottak a régi vályogházak mellé. Később más tetőformák (pl.  sátortető) is megjelentek a vályogtéglaépületek tetején.

Mostanság a vályogból készült téglafalakat, ha már a helyükön vannak, általában különböző anyagok alkalmazásával-hozzáadásával védik. A külső burkolat felhordása előtt egyes vállalkozók szigetelést fújnak a további hőszigetelés érdekében a falra – ez hosszú távon nem jó gyakorlat, mert a téglák így megtarthatják a nedvességet. Mivel a vályog egy ősi építési módszer, a hagyományos felületi bevonatok olyan anyagokat tartalmaztak, amelyek ma már furcsának tűnnek számunkra, mint például a friss állati vér.

A vályogház külső falburkolására alkalmas építőanyagok

Vályogvakolat: a vályogtégla keverékével megegyező elemek keveréke.
Mészvakolat: meszet tartalmazó keverék, amely keményebb, mint a vályog, de hajlamosabb a repedezésre.
Meszelés: a műemlékvédők szerint „őrölt gipszkő, víz és agyag” keveréke szükséges hozzá.
Stukkóvakolat: a természetes módon szárított vályogtéglák viszonylag „új” burkolási formája – de a cementstukkó nem tapad a hagyományos vályogtéglákhoz, ezért hálót kell használni a felvitelhez.

A vályog javítása, és minőségmegőrzése

Mint minden épületnek, az építőanyagoknak és építési módszereknek is megvan a szavatossági ideje. A vályogtéglák, a felületi burkolatok és/vagy a vályoggal való tetőfedés idővel elhasználódnak, és javítani kell őket. A vályogépítéshez értők az alábbi általános szabályok betartását javasolják:

Hacsak nem szakember, ne próbálja meg maga megjavítani.  A vályogtéglák, a habarcs, a korhadó vagy rovarokkal fertőzött fagerendák, a tetők és a burkolóanyagok javítását tapasztalt szakembereknek kell elvégezniük, akik tudják, hogy melyik megfelelő építő-javítóanyagokat kell használni. Ezenfelül javítson ki minden problémás minőségromlást előidéző forrást, mielőtt belekezdene a javításba, persze ha Ön ért a vályog „javításához”.

A javításokhoz ugyanazokat az anyagokat és építési módszereket használják, amelyeket az eredeti szerkezet építéséhez használtak. Az eltérő csere, vagy javítóanyagok bevezetése által okozott problémák messze meghaladhatják azokat a problémákat, amelyek a vályogépületet eleve leromlottá tették.

A vályogtégla egy formált földből-agyagból készült anyag, ami talán egy kicsit erősebb, mint maga a talaj, de olyan anyag, amelynek természete hogy romlik. A régebbi vályogépületek minőségének megőrzése tehát szélesebb körű és összetettebb probléma, mint azt a legtöbben gondolnák. A vályogépület romlási hajlama egy természetes, és folyamatos jelenlévő folyamat.

Persze manapság a kereskedelmi forgalomba kerülő vályogtéglák, és építési módszerek nagyban kivédik az idő előtti károsodást. Most már általában nem a napon szárítják, hanem kisütik őket, ezért nagyobb a szilárdsága, különböző védő, és szigetelőanyagokat adnak a vályogkeverékhez, és jól szigetelő külső burkolattal látják el a mostani vályogházakat, amivel tartósságban felveszik a versenyt a többi házépítési módszerrel.