A beporzókert (vagy inkább helyesebben mondva a beporzást elősegítő kert) létrehozása, és fogalma a kertészkedés egyik mostanában „divatba jött” (a környezet szempontjából kívánatos), viszonylag új keletű kertészeti „módszert”, és kertkialakítást takaró eljárások összessége, a környezetvédelem iránt érdeklődők számára.
Mi az a beporzókert ?
A beporzókertet úgy tervezik, hogy olyan életteret, és növényeket tartalmazzon, amelyek menedéket nyújtanak az olyan állatoknak (méhek, madarak, pillangók, lepkék, lepkék, darazsak, denevérek és kisemlősök), amelyek beporozzák a helyi növény ökoszisztémát, megtisztítják a kertet a kártevőktől, ami egyben táplálékot is szolgáltat nekik, és segíti az „ottmaradásukat”. A beporzó kertek gyakran őshonos növényekből állnak, de a nem őshonos növényekkel rendelkező beporzó kertek is támogathatják a helyi élővilágot.

Miért fontosak a beporzókertek ?
A beporzók – azaz a virágport egyik virágról a másikra szállító rovarok és állatok – visszaszorulóban vannak. A beporzók visszaszorulása elsősorban az élőhelyek elvesztésének és a növényvédő szerek használatának tulajdonítható. Az urbanizáció riasztó ütemben zajlik, és így a zöldterületeink eltűnnek. A zöldterületeket gyakran termőföldekké, monokultúrás gyepterületekké alakítják át, vagy olyan nem őshonos növényekkel ültetik be, amelyek nem támogatják vagy nem megfelelőek a beporzást végző helyi rovaroknak.
A méhek gyors csökkenése, a növényvédő szerek széleskörű elterjedtsége és használata, valamint az olyan kertészeti gyakorlatok, amelyek a növény kinézetét és szépségét helyezték előtérbe a funkciójával szemben, a beporzó rovarok válságát idézik elő. Itt segíthetnek a beporzó kertek, és Ön is, ha beporzó kertet alakít ki otthon a kertjében.
Sok munkát igényel a beporzókertek beindítása ?
A beporzó kertekben az a szép, hogy egy kis előkészítő munka után annyi munkát végezhet rajtuk, vagy bennük amennyit csak akar. A kert lehet olyan kicsi, mint egy ablakláda, vagy olyan nagy, mint egy rét, amely az egész udvart elfoglalja. Csak válasszon ki egy szép napos helyet, és biztosítsa a megfelelő körülményeket, és máris több életteret adhat a beporzó rovaroknak.
Költségek a beporzókert indításához
A beporzókertészkedés a leggazdaságosabb kertészkedés, amit csak végezhet. Kertjét olyan magok elültetésével kezdheti, amiből olyan növények fejlődnek amik a legideálisabbak a beporzó rovarok számára. A magokból való „kertindítás” kicsit több munkát (és minimális költséget) igényel Öntől, mivel elő kell készítenie a területet.

Ha nem akar a magokkal bajlódni, akkor használhat átültetett növényeket is. Átültetések esetén kétféle növénytípust használhat. Teljes növények, amelyeknek van már némi méretük, vagy dugványok. A dugványok olcsóbb, fiatal növények, amelyek kis, lebomló anyagból lévő tartókban vásárolhat, amelyeket nagy mennyiségben találhat kertészetekben, vagy akár a helyi piacon is. Ha nagyobb területen ültet, akkor a dugványok vagy magok használata a megfelelő megoldás.
Segít az is, ha az interneten is körülnéz a beporzó kerteket támogató szervezetek ajánlatai után. Sokan kínálnak forrásokat ingyenes vetőmagok vagy növények formájában, hogy támogassák a beporzó kertek létrehozását.
Milyen növényeket tartalmazzon egy beporzókert ?
Kezdje a beporzó rovarokat támogató őshonos (vad)virágokkal. A kúpvirágok, a Monarda, a Solidago, a szakállnyelv, a cickafark, a coreopsis, és a (egyre enyhébb) téli hónapokban pedig a boszorkánymogyoró mind nagyszerű növények a beporzók számára. Jó ötlet néhány őshonos fűszernövény ültetése is, hogy az illatukkal, vagy illóolajaikkal védelmet adjanak a kártevő rovaroktól a fentebb felsorolt növényeknek. És ha lehetséges akkor a beporzó rovaroknak biztosítsunk vízellátást is, ami jelentheti azt hogy például csak egy teli vödör vizet teszünk a virágok, vagy növények közelébe.
Végezzen egy kis kutatást, és meg fogja tapasztalni, hogy a telepíthető növényválaszték rendkívül változatos. A fő cél az, hogy olyan virágokat és növényeket ültessen a kertbe, amelyek a lehető leghosszabb ideig táplálékforrást biztosítanak a beporzó rovaroknak. Próbáljon meg olyan növényeket választani, amelyek egész évben hasznosak lehetnek a beporzó rovarok számára, és nem mellesleg a kertje pedig gyönyörűen nézzen ki.
A beporzókert fenntartása
A többnyire őshonos, változatos körülmények között termő (vad)virágokat tartalmazó beporzó kerteket általában könnyű fenntartani, amik gyakran tartalmaznak fákat és cserjéket is. Válasszon olyan növényeket, amelyek alkalmazkodnak a talajhoz és az Ön helyén lévő klímához.
Miután a kertet kialakították, az alkalmi gyomláláson kívül szinte semmilyen kiegészítő gondozást nem igényel, vagy csak nagyon keveset. Gondoljon arra, hogy milyen virágokok és növények vannak egy mezei réten, és gondolja végig hogy azt ki trágyázza, gyomlálja és öntözi a kúpvirágokat vagy a méhpempőt ? Senki, épp ezért a beporzókert gondozása se jelent nagy munkát, sőt, bizonyos esetekben az a kívánatos ha egyáltalán nem avatkozik be a kialakult ökoszisztémába.
Számít egy beporzókert létrehozása ?
Igen. A beporzókertek összekapcsolt hálózatának létrehozása létfontosságú cél ökoszisztémánk egyensúlyának helyreállításához. Ez lehetővé teszi, hogy a helyi termelők több élelmiszert termeljenek, a kereskedelmi termelők pedig továbbra is több millió forint értékű terményt termeljenek a nemzetközi piacra. Egy erős ökoszisztéma lehetővé teszi, hogy a növények és a fák javítsák a levegő minőségét, és segít megállítani az éghajlatváltozás hatásait is.
A jó beporzókert elemei
Van néhány elem, amelyet be kell építenie ahhoz, hogy beporzókertje sikeres legyen. Ezek egyszerűek, könnyen kivitelezhetőek és megfizethetőek, de a kertjét kiváló hellyé teszik a beporzó rovarok számára.
- Használjon olyan növényeket, amelyek (lehetőleg) egész évben táplálékforrást, menedéket és helyet biztosítanak a beporzóknak.
- Biztosítson vízforrást.
- Hozzon létre nagy választékot különböző őshonos (vad)növényekből.
- Tájolja a kertet napos helyre, és lehetőleg szélvédett területre.
- Soha ne használjon növényvédő szereket.
- A beporzókertben nem használhat növényvédő szereket.
cikkek amelyek érdekelhetik
Lakásgenerál
Utólagos szigetelés nyárra: mire figyeljünk, ha a meglévő épületen próbálunk javítani a hőkomforton ?
Modern Építési Technológiák
Mi az a tokenizált ingatlanpiac ?
A tokenizált ingatlanpiac az ingatlanok tulajdonjogának digitális formában történő megjelenítését jelenti, ahol az ingatlanok értékét digitális.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Wi-Fi 6 vs. Zigbee vs. Thread: Melyik hálózati technológia a legjobb az okosotthonába ?
Az okosotthonok térnyerése új szintre emelte az otthoni hálózatokkal szemben támasztott követelményeket. Míg korábban elegendő volt.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Matter protokoll: Végre egy egységes szabvány az okosotthonok számára ?
Az okosotthonok fejlődése az elmúlt évtizedben jelentős mérföldköveket ért el, azonban a valódi áttörést eddig visszatartotta.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Mennyibe kerül egy okos ház építése Magyarországon 2025-ben ?
Lakásgenerál
Okos szigetelés: A jövő anyagai, amelyek télen-nyáron spórolnak
Az energiaárak drasztikus emelkedése és a fenntarthatóság iránti növekvő társadalmi elvárások napjainkra teljesen új megvilágításba.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Fenntartható építészet
Átlagos lakásból passzívlakást, lehetséges ? És mennyibe kerül ?
Fenntartható építészet
Zöldmosás a felhőkarcolók mögött: Mikor válik üres marketinggé a nagyvállalatok fenntarthatósági narratívája ?
A fenntarthatóság fogalma az utóbbi években az építészet és az ingatlanfejlesztés egyik leggyakrabban hangoztatott jelszavává.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Építészet
A magyar építőipar 2025-ös kilátásai: kihívások és lehetőségek a fenntartható növekedés útján
Fenntartható építészet
A körkörös építészeti anyagok forradalma: Innováció vagy kötelező lépés a klímaválság idején ?
Modern Építési Technológiák
Építőanyag-adatplatformok: Hol található meg a legjobb információ?
Ha építész, mérnök vagy anyagtudományi kutató, biztosan tudja, milyen frusztráló, amikor a legfrissebb anyagadatok vagy.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Modern Építési Technológiák
Az építőanyag-ipar adatbiztonsága: Kihívások és megoldások
Lakásgenerál
Mi okozta Magyarországon az ingatlanok áremelkedését az utóbbi 4-5 évben ?
2020 és 2025 között a magyarországi ingatlanpiac példátlan átalakuláson ment keresztül. Az árak szinte minden.....>>>.....Olvassa el az egész cikket
Fenntartható építészet
Okosotthon a nyári meleg ellen: automatizálás a kényelemért